Mészáros Lőrinc átveszi a TV2-t, Gerkensnek is mennie kell, vége Vajna médiabirodalmának

media
2018 október 18., 08:26
comments 610

Valószínűleg heteken belül, de még biztosan az idei évben átveszi Andy Vajnától a TV2 Média Csoport Zrt. irányítását Mészáros Lőrinc egyik nagyvállalata. A vevő az Opus Global Nyrt. szárnyai alatt működő Opus Press Zrt., a Mészáros-féle médiabirodalom fő zászlóshajója, a Mediaworks Hungary Zrt. tulajdonosa lehet. 

A tranzakcióval párhuzamosan Mészáros megkapja Vajnától a Lapcom Zrt. kiadócéget is, és ezzel birtokába kerülnek a Bors bulvár-napilap mellett a Kisalföld és a Délmagyarország megyei lapok is. (A három lap összesen napi 160 ezer példányban fogy, 600 ezer olvasójuk van.)  A 444-en írtunk elsőként arról, hogy Andreas Merz vezérigazgató szeptember utolsó napjaiban már be is jelentette távozását a Lapcomtól.

A politikai vezetés egyik pillanatról a másikra felszámolja Vajna két és fél éven keresztül összerakott médiabirodalmát, és tovább centralizálja a fideszes médiabirodalmat Orbán Viktor szomszédságában. Nem véletlen, hogy az ügy ismerői sem „adás-vételről”, inkább csak „tulajváltásról” beszélnek, hiszen valójában a politikai akarat (azaz a miniszterelnök) dönt az ilyen ügyekben. Úgy tudjuk, hogy a filmügyi biztos egyedül az elmúlt évben a médiahatóság segítségével országossá duzzasztott Rádió 1-et tarthatja meg.  

Az átcsoportosítás összefügg azzal az augusztus végén kiszivárgott tervvel, ami egyetlen közös alapba terelné a kormányzati média szinte össze érdekeltségét. A 24 információ szerint a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány körül épül majd a birodalom, és az összes tévé, rádió és lap egy ernyő alatt kap helyet. A technikai részletek még nem tisztázottak, ahogy az sem, hogy versenyjogi szempontból - ha számít ez még - hogyan lesz mindez kivitelezhető. 

A TV2 tulajváltásával még az idén távozik a társaság kötelékéből Dirk Gerkens vezérigazgató és az által képviselt üzleti kör is, élén Rákosi Tamással. A hírek szerint Gerkensnek egyébként is hamarosan lejár határozott idejű szerződése, de a német-spanyol cégvezetővel szemben megingott a bizalom is. 

A világ pénze sem elég, hogy pluszba fordítsák a TV2-t 

Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos saját csatornája, a TV2 stúdiójában 2016 november 20-án
photo_camera Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos saját csatornája, a TV2 stúdiójában. Fotó: Balogh Zoltán/MTI

Miközben a csatornacsalád évről évre terebélyesedett, a TV2-csoport az elmúlt két pénzügyi évben irtózatos veszteségeket halmozott fel: 2016-ban a TV2 Média Csoport Kft. 23,6 milliárdos nettó árbevétel mellett 6 milliárdos mínuszt csinált, és hiába öntötték bele a pénzt, hiába alakították át zárt részvénytársasággá a céget, 2017-ben a vállalat 34 milliárdos árbevétel mellett további 2 milliárdos veszteséget „termelt”. 

Annak ellenére maradt negatívban a TV2, hogy a tulajváltás óta évi stabil 5 milliárd forintnyi állami hirdetést könyvelhettek el,  2016 után pedig további 4 milliárd forintot is beszedhettek programdíjként a kábelszolgáltatóktól is.  

A tévé menedzsmentjét sok kritika érte, miután (a Habony Árpád tanácsára szerződtetett) Dirk Gerkens és volt RTL-es üzlettársa, Rákosi Tamás az IKO-csoporthoz szervezte ki a tévéből a legköltségesebb műsorok gyártását. A korábban az RTL-t 14 éven keresztül vezető Gerkens már 2017-re profitot ígért, ehhez képest 

a tévé csak vitte a pénzt, és ez egyre jobban fájt Mészáros Lőrinc köreinek, különösen 2017 januárjától, amikor az állami Eximbanktól felvett hitelt 6,7 milliárdos a kormányközelbe került MKB vállalta át. 

Az MKB-szerződéssel párhuzamosan három új tag is bekerült a TV2 igazgatóságába, köztük a Mészáros egyik legfontosabb embereként ismert ügyvéd Antal Kadosa, a West Hungária Bau révén Mészárossal üzleti partnerségben álló Barna Zsolt és a miniszterelnök bizalmasa, az egykor az Ezüsthajó Kft. élén színre lépő Várnai Tamás. 

Az elmúlt egy évben folyamatosak voltak a konfliktusok Gerkensék és Mészáros Lőrinc körei között. A hitelező fél egyre több beleszólást kért a pénzügyi kérdésekbe és felügyelni akarták a cég operatív működését is. Az egyik legnagyobb hangadó az a Szíjj László volt, aki 2017 júniusa, az MKB 49 százalékos csomagjának kivásárlása óta a legbefolyásosabbak egyike a pénzintézet környezetében. 2017 végén

Orbán Viktor személyesen is jelezte a tulajdonos Vajnának, nem jó irányba mennek a dolgok a tévénél.

A megoldás azért sem volt egyszerű, mert Gerkensék olyan konstrukciót alakítottak ki, amivel az IKO Holding megkerülhetetlenné vált a tévé beszállítói között. Az átmeneti megoldás az lett, hogy a menedzsmentnek át kellett engednie a külsős cégek feletti irányítás egy részét is. 

Dirk Gerkens, a TV2 Csoport vezérigazgatója
photo_camera Dirk Gerkens, a TV2 Csoport vezérigazgatója Fotó: Szigetváry Zsolt

2017 szeptemberben Rákosiék át kellett engedjék a vállalat többségi tulajdonjogait egy Habony-közeliként számon tartott máltai (International Air Brokerage Limited), és egy Mészáros Lőrinchez kapcsolható magyar vállalat, az H-SK Reklám Kft. részére. Decemberre Mészáros körei teljesen átvették az irányítást: az Opus Global egyik tőkealapja, a Status Capital további (17 százalék) tulajdonrészt szerzett az IKO-ban.

A folyamatos térfoglalás sem nyugtatta meg a hitelezőket, Gerkensékkel szemben ettől nem nőtt a bizalom. Az utolsó cseppet állítólag a Spíler-csatornák körüli idei szerződések jelentették. A TV2 már az elmúlt két évben is kiköltekezett ezen a piacon, évi 5-6 millió eurót fizettek a Premier League, tavaly további 4-5 milliót a Bajnokok Ligája egyes meccsei után, majd idén ajánlatot tettek az olasz és a spanyol bajnokságra is. 

Állítólag az utóbbi tételeket már nem is egyeztették a politikai vezetéssel, ami újabb feszültséget szült, hiszen ezzel már a TV2 csak közvetítési jogokra 5 milliárd forintot költ évente. A kifizetett összegeket a hitelezők egy-két ponton erősen túlárazottnak találták, ráadásul nagy balhé is lett a jogok körül, miután a csatorna hónapokon keresztül nem tudott megállapodni arról a szolgáltatókkal.  

Vaszily és Liszkay a két karmester, az összes megyei lap Mészárosé 

A központosított fideszes médiabirodalom előtt álló egyik nagy problémát az ordító káderhiány jelenti: egyszerűen nincs olyan vezető, aki el tud kormányozni egy tévét, akinek volna ötlete hogy csináljon pénzt is a TV2, és közben lojális a hatalomhoz. 

A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány alatt formálódó gigacégnek várhatóan három fontosabb lába lesz. A tévés szekció vezetője az utolsó hírek szerint legalábbis a közmédia éléről elhozott és október elején az Echo TV élére kinevezett Vaszily Miklós lehet. 

Az ő feladata lesz rendet vágni a fideszes csatornák között, és az is elképzelhető, hogy jövő év elejétől Vaszily vezeti majd a TV2-t is. Úgy tudjuk, hogy Vaszily a nyáron személyesen egyeztetett Orbánnal az előtte álló feladatokról. (Az MTVA leköszönt igazgatója nem reagált levelünkre.)

Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója (jobbra) a rádiós piacról rendezett pódiumbeszélgetésen a Music Hungary zeneipari konferencián az egri Bolyki pincészetben 2017. június 1-én.
photo_camera Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója (jobbra) a rádiós piacról rendezett pódiumbeszélgetésen a Music Hungary zeneipari konferencián az egri Bolyki pincészetben 2017. június 1-én. Fotó: Komka Péter/MTI/MTVA

Nemrég a Népszava arról írt, hogy a két csatornát még karácsony előtt összevonhatják, ami logikus lépés is volna, viszont a két csatornának jövő év végéig élő kábelszerződései vannak. 

A legvalószínűbb forgatókönyv szerint az Echo TV átadja megújult Angol utcai stúdiókomplexumát a Hír TV-nek, a Hír TV megtartja a politikai profilt, az Echo pedig életmód- és sportcsatorna irányba mozdulhat el. Akármelyik megoldás is születik meg, vélhetően Vaszily menedzseli a folyamatot.

A médiabirodalom közéleti portfólióját a Mediaworks vezérigazgatója, a Nemzet-csoport egykori tulajdonos-főszerkesztője, a G-napon Orbán Viktorral tartó Liszkay Gábor irányítja majd. 

Mészáros Lőrinc és az Opimus Press épp két éve vásárolta fel a megyei lappiac nagyobb részét tulajdonló Mediaworks Magyarország Zrt.-t, amely néhány héttel korábban szerzett meg további megyei újságokat a Pannon Lapok Társasága felvásárlásával.

Mészáros tavaly megvette a Nógrád Megyei Hírlapot, idén augusztusban pedig a sajtóban már megjelent, hogy hamarosan „megvásárolja” az osztrák fideszes stróman Heinrich Pecinától az Inform Média Kft.-t, és vele együtt az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-Bihari Napló megyei lapokat is. A Lapcom Zrt.-t, és ezáltal a Kisalföld és a Délmagyarország bekebelezésével bezárul a kör: 

Mészáros Lőrinc lesz az összes megyei lap tulajdonosa Magyarországon. 

A terjeszkedést kizárólag politikai okok magyarázzák, és ezt a példányszámoknál semmi nem mutatja tisztábban. Az mfor.hu írt róla augusztusban, hogy az elmúlt évben nem volt olyan (Mészároshoz tartozó) megyei lap, aminek a példányszáma ne zuhant volna be minimum 10 százalékkal. Voltak olyanok is - Dunaújvárosi Hírlap, Napló, Fejér Megyei Hírlap) - ahol 18 százalékos esést mértek. 

A tartalmi felelős Liszkay sokszorosan bizonyított már a politikai sajtó területén, és nem okozott eddig csalódást a Mediaworks élén sem, ahol központi szerkesztőséget hozott létre a közéleti tartalmak gyártására és terjesztésére. A megyei lapoknál uralkodó katonás rendről többször írtunk, hasonló gyakorlatra lehet számítani a többi megyei lap esetében is. 

Viktor, please, just a radiot hadd tartsam meg 

Arról egyelőre nincs politikai döntés, mi legyen a portfólió bulvárlábával, bár a bennfentesek szerint a legjobb esélye Ómolnár Miklósnak van arra, hogy kézbe vegye ezt a területet. 

Vajna 2017 szeptemberében vette meg a Borsot, és abban bízott, hogy a lap ki tudja majd szolgálni a TV2-t, de csalódnia kellett, mert a választások előtt Habony körei egyre több politikai tartalommal ütötték fel a lapot. 

Középen Ómolnár Miklós, jobbra Hegedűs Zsuzsa, mellette Orbán Viktor miniszterelnök a 2018-as kampány egyik állomásán
photo_camera Középen Ómolnár Miklós, jobbra Hegedűs Zsuzsa, mellette Orbán Viktor miniszterelnök a 2018-as kampány egyik állomásán Fotó: Orbán Viktor/Facebook

A példányszám egy év alatt bő 8 százalékot esett, ma már kevesebb mint 50 ezer példány fogy a Borsból, 40 ezer példánnyal maradnak el a Blikktől, amit egy év alatt terveztek utolérni. 

Úgy tudjuk, Vajna külön kérte, hogy a portfóliójában legalább a Rádió 1-et tarthassa meg, és Orbán ebben engedékenynek bizonyult. A Rádió 1-et két éve indította el a filmügyi biztos, aki azóta több vidéki frekvenciát is hozzákapcsolt a fővárosi állomáshoz. 

Elképzelhető, hogy jövőre már nem jelenik meg a 97 százalékban állami hirdetésekből élő Ripost. A kormány harcias bulvárlapja nem méreti magát a MATESZ-nél, de piaci hírek szerint 10 ezernél kevesebb fogy belőle naponta. Ómolnár Miklós tulajdonos-főszerkesztő állítólag nem bánja a megszűnést, ha cserébe ő lehet a fideszes média bulvárlábának vezetője, vagy akár a Bors új főszerkesztője. A pozíciói jók, a kampányban személyesen is riportozott a miniszterelnökkel.

Ómolnár színre lépése egyelőre inkább csak piaci szereplők spekulációja, de az biztos, hogy házon belül nem mindenki örülne érkezésének. A TV2 hírműsorainak felügyelője, Szalai Vivien például biztos nem: kettejük közt 2014 óta nagy a feszültség, miután Szalai foglalta el Ómolnár helyét a Story magazin főszerkesztői székében. Szalai pozíciója márpedig sziklaszilárdnak tűnik: két egymás utáni évben szerzett nívódíj után mégsem küldhetik el csak úgy a Tények hírigazgatóját. 

(Címlapi és cím feletti grafika: Kiss Bence.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.