Megölte a volt barátnőjét egy gimnazista fiú az Örs vezér terénél

bűnügy
2018 november 13., 09:37

A 17 éves fiú január 12-én 18 órakor egy Örs vezér téri buszmegállóban látta meg korábbi barátnőjét. Az egy évvel idősebb lánnyal egy gimnáziumban tanultak, és korábban jártak is. A fiú felajánlotta a lánynak, hogy hazakíséri, aki nem ellenkezett.

A nyomozás során kiderült, hogy útközben többször összevesztek, majd a lépcsőházban újra vitatkoztak és ekkor a 17 éves fiú a hátizsákjából elővett késsel többször megszúrta a lányt, majd elfutott. Mentőt a ház egyik lakója hívott, azonban a fiatal lány életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrök még aznap éjjel lakásában fogták el a fiút, akit őrizetbe vettek, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére. (police.hu)