Első hallásra kissé fura, hogy a Nagy Kormányzati Egyél Halat Kampány szlogenje titokzatos okokból nem a sokkal fizetőképesebb emberekhez, hanem a halakhoz szól – hiszen úgy hangzik, hogy 

„Kapj rá!”,

de ettől eltekintve lenyűgöző arzenállal fordult rá a kormány arra, hogy – egymilliárdos EU-pénzből – rávegye a vonakodó magyarokat a halevésre. Bár az akció 2016 óta tart, idén pörög fel igazán. Lesz és van itt 

• plakát- és óriásplakátkampány, 
  
• többféle tévészpot, 
  
• weboldal, 
  
• fb-oldal, 
  
• országos road show séfekkel és ingyen osztogatott halfalatokkal. 
  

(Ha a Kapj rá! mégsem a halakhoz, hanem az emberekhez szól, akkor az ismert horgászkifejezéssel az Agrármarketing Centrum egyértelműen arra biztat minket, hogy gyors mozdulattal támadjunk meg majd nyeljünk le egy csalinak felkínált, horogra tűzött kishalat, kukoricaszemet vagy gyűrűsférget. A szlogen azt is magával vonja, hogy valahol léteznie kell egy Félelmetes Horgásznak, aki bedobja nekünk, fogyasztóknak a csalit. Vagyis ha engedelmeskedünk a felszólításának, szájba fog akasztani minket egy horoggal, utána odarángat magához, megszákol, és mi meg imádkozhatunk, hogy a zsákmányt elvből visszadobó, úgynevezett „catch and release” pecás legyen, és ne vágjon fejbe, majd belezzen ki.)

Ezek a bizarr halkampányok a XIX-XX. század fordulója óta elkerülhetetlen részei a Magyar Életnek, rendszertől és államformától függetlenül, ami arra utal, hogy a magyarok a modern történelemben igazából sosem ettek halat, csak mindig arról beszéltek, hogy bezzeg régen milyen rohadt sokat toltak le belőle. 

Mindenki ismeri a húszas évekből származó, Karinthynak tulajdonított „Mondja, marha, miért oly bús? Olcsóbb a ponty, mint a hús!” versikét és a hozzá tartozó szuper plakátot, 

és a kampány későbbi komcsi koppintásait is sokan:

A hanyatló kommunizmus éveiben éledt újra a dolog, ekkor a Kínából betelepített, rosszízű, cserébe kisebb ember méretére megnövő busát próbálták lenyomni szegény, riadtan öklendező magyarok torkán, méghozzá azzal a furmányos indoklással, hogy mennyire egészséges. Ez a busavonal a rendszerváltás után sem tűnt, el: a legviccesebb mutációja az volt, amikor a Balatoni Halászati Zrt 2010-ben olyan szlogennel indított kampányt,ami arra utalt, mintha a magyar vásárlóközönség nagyrészt dögkeselyűkből, irreálisan nagyra nőtt sirályokból, halászsasokból és más dögevőkből állna, hiszen arra biztattak minket, hogy:

 

Márpedig a busáról és a Balatonról kinek ne a halpusztulás jutna az eszébe a parti kövek előtt lebegő, méternél hosszabb oszladozó tetemekkel?

Az Agrármarketing Centrum most első pillantásra sokkal kevésbé sokkoló eszközökkel próbál népet nevelni. De csak első pillantásra! A kedden bemutatott új tévészpotjuk ugyanis valójában majdnem ennyire radikális. Az ugyanis - óriási csavarral – egy olyan tipikus, a kuncsaftjait a halétellel rondán átverő étteremben játszódik, ami a magyarok halutálatának egyik felelőse. 

link Forrás

A film ugyanis arról szól, hogy a Mérhetetlenül Affektálva Beszélő Öltönyös Seggfej meg az államtitkárné-sminket viselő felesége elmennek a csárdába, ahol a klasszikus magyar pincért sztanyiszlavszkíji hitelességgel játszó Reviczky Gábor úgy lép az asztalukhoz, hogy rá se néz a nőre, nemhogy őt szólítaná meg először. A férfibeszélgetés csúcspontján a Mérhetetlenül Affektálva Beszélő Öltönyös Seggfej megkérdezi Reviczkytől, hogy mennyi idő alatt készül el a harcsapaparikás  túrógombóccal. A felesége, akinek itt nem osztottak lapot, mindeközben pont úgy bámul, mint egy békafejű géb, amikor a parton dühében éppen péppé tapossa a frusztrált nyugdíjas fenekező. Reviczky erre gyorsan elmeséli, hogy nagy vonalakban hogyan készül a harcsapaprikás, majd a fine diningon felnőtt Seggfej nagy meglepetésére benyögi, hogy 

„Egy pillanat műve az egész!”

Majd rácsap a csöngőre, hogy egy pillanat múlva tényleg az asztalon figyeljen az eszerint tényleg lefagyasztva tárolt és a rövid monológ közben gyorsan megmikrózott klasszikus fogás. Nagy kár, hogy ilyen szemét lehúzós helyen próbálkoztak Öltönyösék, hiszen a frissen készült harcspapaprikás tényleg szenzációs kaja, főleg túrógombóccal, de az Agrármarketing Centrum az emberekért van, ezért hála istennek nem hazudhat nekik.

Van egy másik új, animációs film is, ez a gyerekeket veszi célba. 

link Forrás

Ebben elég aranyosan megrajzolt halak úszkálnak jobbra-balra, miközben Reviczky Rémusz-bácsi hangon reklámverset mond, ami azzal kezdődik, hogy 

Süt a nap és kék az ég
A tavak vize csodaszép
Mélyen lent a víz alatt
Láthatod a sok halat

Ponty, csuka, pisztráng, keszeg
Jól gondold meg, hogyan eszed.
Tengeri, édes-, vadvízi
Az elmédet is frissíti.

A poénja meg az, hogy

Reggel-este egyél halat, hidd el, ez a legjobb falat.

A kampányt bemutató, az irtózatos Szent István téri karácsonyi favellában tartott eseményen az illetékesek elmesélték, hogy a magyarok fejenként és évente 5,5-6 kiló halat esznek, miközben az EU-s átlag 20 kiló körül van, a kontinensrekorder Portugáliában pedig évi 56 kilót tolnak le. 

Mivel az eseményen – érthető módon – arról esett a legtöbb szó, hogy a hal milyen finom, könnyen elkészíthető és egészséges – ami ráadásul nem marketingrizsa, hanem még igaz is – az emberben természetes módon ágaskodott fel a kérdés, hogy a magyarok akkor mi a tüskés pikó rózsaszín ivarnyílásáért nem hajlandók az istennek sem enni belőle. 

Erre az alapkérdésre Lévai Ferenc, az ismert halászceleb (több kábeltévés műsor házigazdája is volt), tógazda, a haltenyésztők érdekvédelmi szervezetének szóvivője próbált érdemi választ adni. A hal szerinte akkor maradt le a népszerűségi versenyben, amikor az élelmiszeripar elkezdett olcsó mireliteket és panírozott-töltött-feldolgozott termékeket piacra dobni csirkéből, disznóból és más húsokból, de halból nem. A hal nálunk ráadásul hagyományosan a szegények ételének számított, így a jólét növekedésével kiszorult a konyhákból. 

Lévainak ezekben nyilván igaza volt, de érdekes, hogy a jelenség legfontosabb oka szóba sem került. Én ugyanis tudom, hogy a magyarok igazából mi miatt nem esznek halat. 

Vagyis kik miatt. 

Nem, nem Ők a ludasok (szándékos szóvicc!), hanem a lusta, igénytelen piaci halárusok és a szuper- meg hipermarketes kollégáik. Vagyis az állami kampánynak igazából nem a vevőket, hanem az árusokat kéne megcéloznia.

A hallal ugyanis az a helyzet, hogy ha már konyhakész, tényleg sokkal egyszerűbben és gyorsabban megcsinálható bármelyik konkurens húsfélénél, de eddig a fázisig valahogy el is kell jutni. A megpucolásához és főleg a szálkátlanításához-kifilézéséhez viszont aránylag ügyesnek kell lenni, plusz nem árt, ha van megfelelő szerszám is hozzá, mondjuk egy éles filéző kés. Európa összes többi országában az emberek leginkább azért esznek annyival több halat, mert  alap, hogy az árus a piacon, a szupermarketben és a nagy hiperekben is megtisztítja-kifilézi. Ha ott is úgy vágnák hozzád, mintha tollastul kéne csirkét venned vagy lábon vezethetnéd haza a marhát, ott is minimális lenne a halfogyasztás.  

Portugál szintű halfogyasztóként 100 százalékig biztos vagyok benne, hogy ha az állam igazi eredményeket szeretne elérni, akkor a többmillió potenciális vásárló költséges győzködése helyett előbb azt az összesen pár száz kereskedőt-halpultost kéne rávennie arra, hogy alapszolgáltatásként filézzen, belezzen és pikkelyezzen. Ez persze szó szerint és képletesen is büdös munka, de megérné: amint a hal - mármint a konyhakész hal – ugyanannyira könnyen lesz elérhető, mint a csirkemell, azonnal sokkal többen fogják azt választani.

De már annyi szó esett a halhúsról, hogy abba is hagyom és indulok menyhalazni, hiszen a legeslegfinomabb halak úgyis a horgászoknak jutnak.