Kövér László vagy imádja a némafilmeket, vagy csak szereti elhallgattatni az ellenzéket

Tbg
POLITIKA
2018 november 29., 20:49
comments 243

Szabó Tímea parlamenti felszólalását némította el a házelnök, Kövér László, derül ki a Párbeszéd Magyarország által feltöltött ülésről készült videóból.

link Forrás

Szabó Tímea arról beszélt, milyen szövetségesei vannak a kormánynak, kiket "véd be". Szabó szerint az igazi terroristák és bűnözők nem az európai bevándorlók, hanem azok, akiket a kormány befogad, megvéd, mint Gruevszki vagy az azeri baltás gyilkos.

Kövér László a beszéd végén azt mondta, Szabó Tímeának lejárt már az öt perce, amit a felszólalásra kapott (a felvételen az órán csak egy perce beszél egyébként), és szerinte ő sokkal méltányosabb a Párbeszéddel, mint fordítva.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.