A szervezők szerint nem csalt az Iditarod kutyaszánverseny négyszeres győztese, akinek dopping volt a kutyáiban

sport
2018 december 06., 16:20
comments 49

A Iditarod illetékesei tisztázták a doppingvád alól a világ legkeményebb kutyaszánversenyének négyszeres győztesét, Dallas Seaveyt.

A szervezők tavaly ősszel jelentették be, hogy Seavey kutyáinál pozitív drogteszteket találtak az Alaszkát átszelő márciusi kutyaszánverseny után. A bajnok cáfolta, hogy tiltott szereket használt kutyáinál, arról beszélt, hogy valaki szabotálhatta csapatát. Az idei versenyen nem állt rajthoz.

Az Anchorage Daily News helyi lap azt írja, hogy az 1610 km-es távú Iditarod közleményt adott ki, amiben felmentette Dallas Seaveyt a vádak alól.

„Többször találkoztunk vele, és elegendő bizonyíték alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a hajtónak nem volt köze (a kutyák doppingolásához)”

– mondta Mike Mills, az Iditarod igazgatótanácsának elnöke. Arról nem beszélt, milyen bizonyítékot találtak.

Seavey azt mondta, nagyon meggyőző ügyet tárt a bizottság elé:

„Nem tudom bizonyítani, hogy mi történt, de azt határozottan bizonyítani tudom, hogy mi nem történt.”

Elmondta, hogy nem oszthat meg minden információt az ügyről, de az egyik kulcs érve a drogteszt időzítésére utalt. A kutyák vére magas gyógyszerszintet mutatott közvetlenül a doppingteszt előtt, aminek az időpontját ismerték.

Mills szerint Seavey nem tudott a doppingról, és az illetékesek nem tudták megállapítani, hogy ki a felelős érte. „Meggyőződésem, hogy soha nem fogjuk megtudni” – mondta.

A megmérettetés 1973-as kezdete óta először találtak tiltott drogokat (opiát alapú fájdalomcsillapító nyomait) négy résztvevő kutya szervezetében. A mintavételt március 14-én, 6 órával az 1610 km-es táv megtétele után végezték. A szert a mintavétel előtti 15 órában, akár a verseny után is kaphatták a kutyák.

Dallas Seavey 2012, 2014, 2015 és 2016-ban nyerte meg a versenyt. 2017-ben a második helyen végzett az apja, Mitch mögött.

Jeff King és a szánhúzó kutyái az Iditarodon 1999. március 13-án.
photo_camera Jeff King és a szánhúzó kutyái az Iditarodon 1999. március 13-án. Illusztráció: Ezra O. Shaw/Allsport

Az Iditarod az egyik legkeményebb kutyaszánverseny a hajtóknak és az állatoknak is. Az először 1973-ban megrendezett megmérettetésen a győztes több mint 20 nap alatt tette meg a távot az alaszkai vadonban, idén márciusban 8 nap alatt. A kutyákat 1994 óta tesztelik tiltott szerekre, minden résztvevő kutyáját vizsgálják szúrópróbaszerűen a verseny előtt és a táv megtétele alatt, illetve az első 20 helyezettet a megmérettetés után.

Az Iditarodot egy 1925-ös mentőakció emlékére rendezik meg: annak idején váltott kutyaszánokkal juttattak el diftéria elleni oltóanyagot Noméba, hogy megmentsék az őslakosok gyerekeit. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.