Lekapcsolták a közvilágítást, miközben a túlóratörvény ellen tüntettek Érd főterén

politika
2018 december 22., 18:57
comments 539

Szombat délután sötétben kellett tüntetniük a túlóratörvény ellen tiltakozóknak, mivel néhány perccel a kezdés után lekapcsolták a közvilágítást. A tüntetést a rendőrségnél is bejelentették. A tüntetők a fideszes polgármesterre gyanakodtak, de a főteret kezelő cég illegális áramcsatlakozással indokolta, hogy lekapcsolták az áramot.

photo_camera Fotó: érdi Közéleti Kerekasztal/Facebook

Péntek este az érdi főteret kezelő Érdi Városfejlesztési Kft. vezetője, Zsirkai László közölte, hogy az épp ellenőrzést tartó kollégái észlelték, hogy ismeretlenek rácsatlakoztak az elektromos vezetékükre. Majd hozzátette: „A szakadó esőben elkérték munkatársaim a csatlakoztatott eszközök érintésvédelmi jegyzőkönyvét. Mivel ezen papírok nem álltak rendelkezésre, tájékoztatták az illegális csatlakozókat, hogy a közvetlen életveszély elkerülése érdekében kénytelenek lesznek az elektromos rendszerből az egész Főteret kizárni. Mivel az illegális csatlakozást nem szüntették meg, társaságunk az áramszolgáltatást a rendezvény végéig szüneteltette.

Ugyanakkor a városfejlesztési cég nem tervezi, hogy feljelentést tesz a rákapcsolódás miatt. (Index/Mérce)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.