Engedély nélkül épített pazar panorámájú jógaközpontot a rákos gyerekek nevében gyűjtött pénzből a Daganatos.hu Alapítvány

Egészségügy
2019 január 18., 04:50
comments 426

Látták már a Daganatos.hu Alapítvány 1 százalékos kampányfilmjét? Sok éve ezzel kampányolnak, nagyon sikeresen, mert ennek is köszönhetően eddig 1,7 milliárd forintot húztak be az egyszázalékos felajánlásokból. 

A hirdetés egy kórházi folyosón indul, majd egy ingerszegény szobában egy rideg vaságyon szomorkodó, kendős lány azt mondja, hogy az egészséges gyereknek ezer vágya van, a daganatosnak csak egy. Az itt elhangzó válasz az, hogy meggyógyuljon.

photo_camera Fotó: daganatos.hu

Van egy másik kampányvideójuk is, ezt is évek óta használják, amiben megköszönik az egyszázalékos támogatásokat, amit a daganatos gyerekek anyag támogatására fordítanak.

photo_camera Fotó: Daganatos.hu

Ehhez képest a Daganatos.hu Alapítvány azt állítja (nem nekünk, mert mi hiába kerestük őket az egymással több szálon összefonódó, milliárdos adományokat behúzó alapítványokról szóló decemberi cikkünk előtt, hanem az RTL Kubnak, amelyik feldolgozta a cikket), hogy ők valójában sosem gyűjtöttek pénzt a gyermekonkológiai centrumok fejlesztésére, mivel tevékenységük „leginkább a daganatos gyermekkori betegségek prevenciós területeire fókuszál”. 

A három alapítvány kulcsfigurája, Gombár Györgyi az RTL Klub Házon kívül című műsorának előbb írásban válaszolt, majd még adásba sem került a riport, már az előzetes alapján hazugsággal vádolták meg a műsort és kiosztottak mindenkit. 

Gombár Györgyi itt fejtette ki, hogy a begyűjtött 1 százalékokból miért nem a daganatos gyerekek családjait támogatják elsősorban. 

„15 éves munkánk során számos daganatos betegségben szenvedő gyermek családjának nyújtottunk anyagi támogatást, de itt is azt éreztük, hogy ugyan segítségnek érezhették a családok ezt az akkori helyzetükben, de ez szinte sosem szolgálta közvetlenül a beteg gyermekek felépülését. Ezt biztosan több szervezet is alá tudja támasztani, akik a támogatás útját lekövették, hogy ezekben a helyzetekben a családok leginkább a lemaradt közműtartozásra, tűzifára, lakbérhátralékra fordították a támogatást.”

Az adósságok felhalmozása azért nem egy meglepő élethelyzet, ha például egy anya egyedül neveli a beteg gyerekét, aki mellett otthon is kell maradnia. Vagy ha kemoterápiás kezelésre kell utazni több hétre egy távolabbi kórházba. Több alapítvány is segít az ilyen helyzetbe került családoknak. De a Daganatos.hu Alapítvány nem erre jutott.

„A kuratórium a háttérelemzések, és a sokéves tapasztalatok alapján arra jutott, hogy a legtöbbet akkor tehetjük, ha megpróbáljuk megelőzni a betegség kialakulását, illetve kiújulását, nem pedig sokadikként beállni a sorba, akik fogják a betegágyon a gyermekek kezét, vagy kifizetik a villanyszámlahátralékot. Talán furcsán hangzik, de nem biztos, hogy az anyagi támogatás a legoptimálisabb segítség egy daganatos gyermeknek”. 

Így aztán a Dagantos.hu Alapítvány legnagyobb büszkesége mostanában az, hogy létrehoztak egy jógaközpontot. Ők Gyermek Vitál Stúdiónak mondják. A Pünkösdfürdő utca 48. szám alatt van a 100 négyzetméteres ingatlan, amihez hozzáépítettek egy üvegfalú termet is a teraszon. Pazar a panoráma.

link Forrás

Egy éve el is készült. Az alapítvány szerint a stúdiót első sorban azzal a céllal hozták létre, hogy segítséget nyújtsanak a daganatos betegségben érintett családoknak. 

A saját posztjaikból sem úgy tűnik, hogy kizárólag daganatos gyerekek járnak a stúdióba, használják felnőttek is.

photo_camera Fotó: Gyermek Vitál Stúdió/Facebook

A felnőttek nemcsak napközben használják, a ház lakói szerint többször is előfordult, hogy a Vitál Stúdióban éjszaka olyan hangosan buliztak, hogy a zajtól csak nehezen lehetett elaludni. („Céges rendezvényt nyilván lehet tartani a cég céghelyén, de azért mégsem így képzel el az ember egy daganatos gyerekeken segítő alapítványt” - írta nekünk az egyik lakó.) 

De nemcsak ez a probléma. A Daganatos.hu Alapítvány ugyanis úgy építette fel az üvegkalitkát a teraszra, és kezdte meg a stúdió működtetését, hogy nem kért arra engedélyt. Emiatt a ház közgyűlése felszólította a Daganatos.hu Alapítványt a homlokzaton engedély nélkül kialakított létesítmény visszabontására, és arra is, hogy szüntessék meg „a lakástól eltérő használati módot is”.

photo_camera Fotó: RTL Klub/Házon Kívül

A stúdió a ház közgyűlésének felszólítása ellenére rendesen pörgött tavaly, Gombár Györgyi büszkén számolt be arról, hogy „olyan nagy volt az érdeklődés, hogy 2018-ban közel maximális kihasználtsággal működött a stúdió, sokszor csak hetekre előre tudtunk szabad időpontot biztosítani”. 

Hogy ebből valójában mennyi a daganatos gyerek, arról sajnos nem tudott pontos felvilágosítást adni. Mégpedig azért, mert 

„a Gyermek Vitál stúdióban tartott foglalkozásokon résztvevőkről több esetben (!) tudomásunkra jutott, hogy daganatos betegséggel kezelték, de erről nem készítünk nyilvántartást”. 

Egy, a szintén az RTL Klubnak adott későbbi válaszában kicsit megkavarodott a sokszor csak hetekre előre tudunk szabad időpontot biztosítani és az elsősorban daganatos gyerekeket várunk a stúdióban magyarázat. 

„A stúdió 1 éve nyitotta meg kapuit, jelenleg kitudjuk szolgálni a jelentkezőket, így egyelőre annak az igénye nem merült fel, hogy megkülönböztessük a daganatos betegséggel kezelteket mondjuk a hematológiai daganattal kezelt, vagy épp a viselkedészavaros gyermekektől, és ez alapján bejelentkezési sorrendet állítsunk. Ameddig kapacitással bírjuk, ugyanakkora szeretettel fogadjuk a megelőzés jegyében érkezőket is. Eddig több mint 100 foglalkozást és kezelést tartottunk a stúdióban”.

A jógastúdióban ezek a szolgáltatások vannak

  • Mora Nova kezelés (Ez az orvosok körében finoman szólva is vitatott módszeren alapul. Az alapítvány így foglalja össze: „a természetgyógyászat hatókörében működő, biofizikai állapotfelmérő és energetikai harmonizáló rendszer”. Állításuk szerint sem helyettesíti a klinikai diagnosztikát és kezelést.). 
  • Spirituális Választerápia (ez „egy szellemi-lelki, tanácsadó módszer amely életünk bármely területét akadályozó okok feltárására szolgál”). 
  • elektroszmog mérés
  • Yin jóga
  • gyerekjóga

Az alapítvány megjegyzi, hogy a gyerekjóga oktató „maga is daganatos betegségből gyógyult fel, a lelki terápiát és energetikai kezeléseket pedig az édesanyja tartja, aki szülőként tapasztalta meg a betegséggel járó borzalmakat. Érintett személyekként mind a ketten tapasztalattal tudnak segítséget nyújtani a hozzájuk forduló családoknak, akik erőt meríthetnek a pozitív példából és megtanulhatják a problémák megfelelő irányú kezelését, feldolgozását”. 

Ehhez képest amikor az RTL Klub egy régebbi reggeli műsorában a jógaoktatótól  megkérdezték, hogy egészséges gyerekek jönnek-e a jógára vagy valamilyen mozgáskoordinációval vagy bármilyen problémával rendelkező gyerekek, azt mondta, hogy alapesetben egészséges gyerekeknek tart gyerekjógát, de „vannak enyhe olyan problémák, amiket tudunk ezzel kezelni”, akár dadogás, akár mozgáskoordinációval kapcsolatos vagy tanulási zavar. Szerinte fontos célja az alapítványnak, hogy a daganatos gyerekeket és családokat támogassa, de aztán arra jutottak, hogy mi lenne, ha ezt kiterjesztenék az egészséges gyerekekre, mert testi és szellemi egyensúllyal sok betegséget meg lehet előzni. 

Az alapítvány pedig azt hangoztatja, hogy „a daganatos betegségek hátterében gyakran lelki eredetű problémák állhatnak, és azt is, kutatások támasztották alá, hogy életmódváltással a daganatos betegség 1/3 részben megelőzhető”. 

Rákérdeztünk az engedély nélkül felépített stúdióra az óbudai önkormányzatnál is. Az önkormányzat megerősítette, hogy nem kaptak hivatalos bejelentést az épülettel/építkezéssel kapcsolatosan. Megnézték a helyszínt, valóban azt látták, hogy beépítették a teraszt, „ezzel a beépítés-jelleggel eltértek a telek beépíthetőségi mutatójától, így ez a bővítés már építésiengedély-kötelessé vált.(lett volna)”. Mivel már egy megvalósult építkezésről van szó, az önkormányzatnak erre nincs hatásköre, továbították az ügyet az ilyen esetekben eljáró szervhez, a budapesti kormányhivatalhoz.

Megkerestük a Dagantos.hu Alapítványt is, de nem válaszoltak a kérdéseinkre.

Nemcsak jógastúdió van, gyerekeket nem fogadó nyaraló is

A jógastúdió előtt a Daganatos.hu Alapítvány nagy beruházása egy balatonfüredi nyaraló volt. 2009-ben vették meg az ingatlant és láttak neki az átalakításának. 

Erre eddig 76 millió forintot költöttek, de egyetlen egy gyerek sem nyaralt még az épületben. 

Gombár Györgyi szerint azért nem, mert tavaly ugyan már elkészültek, de csőtőrés volt az épületben. Azt ígérik, hogy idén már nyaralhatnak ott daganatos gyerekek. Tíz évvel az ingatan megvásárlása után.

photo_camera Fotó: Király G. István

A Daganatos.hu Alapítvány része annak a több szálon összefonódó alapítványhálónak, amelyik sikeresen gyűjti az egyszázalékos felajánlásokat. Ide tartozik az Országos Állatmentő Alapítvány, aminek a telephelyén nem találtunk egyetlen állatot sem, és a Gyermekmentő Támogató Alapítvány is, ami nem ment gyerekeket, és egy fonyódi, elhagyatott faházba van bejelentve. 

photo_camera A Gyermekmentő Támogató Alapítvány székhely és központja

UPDATE: A levelünkre nem, de Facebookon válaszolt a Daganatos.hu. Arról, hogy a lakók nehezen aludtak el többször is a stúdióból kiszűrődő hangos zaj miatt, azt írják, hogy „a »késő esti« zajok ebből az ingatlanból való származása teljességgel kizárt”. A terasz beüvegezése pedig véleményük szerint nem lett volna engedélyköteles. „Az, hogy a lakóközösség egy részének nemtetszését váltotta ki, nem hiszük, hogy bármilyen módon is releváns lenne az Alapítvány működését érintő kérdésekben. Az ügy tisztázása egyébként még folyamatban van, de a további lakóközösségi problémák elkerülése végett 2018. novembere óta másik helyszínen folynak a jóga foglalkozások”.

A helyzet viszont az, hogy a terasz beüvegezése nemcsak a lakók egy része, hanem a ház közgyűlése és a kerületi önkormányzat szerint is engedélyköteles (lett volna) jogszabályok szerint, éppen ezért a kormányhivatalhoz került az ügy. 

Azt is írják, hogy „a jóga tevékenység csak egy, a tevékenységeink közül, számszerűsítve a 0,0004 %-át teszi ki az alapítvány cél szerinti költéseinek”. Ez a matek nagyon nehezen jön ki. A Daganatos.hu az 1 százalékos adókból 1 milliárd 743 millió forintot gyűjtött be eddig. Ebből a saját bevallásuk szerint 899 milliót fordítottak a daganatos, és leukémiás beteg gyermekek kezelésére, és a betegség kialakulásának megelőzésére. Ha igaz lenne, hogy a cél szerinti költésnek csak 0,0004 százalékát költötték a jógára, akkor 3 596 forint jön ki. Ehhez képest a Pünkösfürdő utcai 100 négyzetméteres, most már szuperpanorámás ingatlanra 2016-ban és 2017-ben összesen 61 millió forintot fordítottak. (Pár órával később javították a posztjukat, 0,0004 százalékról 0,4 százalékra. Ami még így is csak 3 millió 596 ezer forint, miközben 61 milliót költöttek két év alatt a stúdióra, és ebben nincs benne a tavalyi ráfordítás.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.