Az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét is megsemmisítette a bíróság

Budapest
2019 január 22., 18:43
comments 232

Egyelőre semmiképp nem lehet elkezdeni a Liget-projekt keretében megvalósuló Új Nemzeti Galéria építési munkálatait, a bíróság ugyanis megsemmisítette az egyik neves japán építészstúdió által 50 ezer négyzetméteresre tervezett kiállítótér építési engedélyét.

Az RTL Híradója szerint zuglói civilek szerették volna megnézni az épület pontos terveit, ezt azonban nem engedélyezte nekik az illetékes kormányhivatal, ezért bírósághoz fordultak. Kedden a bíróság nekik adott igazat, ezért meg is semmisítette az Új Nemzeti Galéria építési engedélyét. Ez már a második épület a 250 milliárdos összköltségvetésű Liget-projektben, aminek bíróság semmisíti meg az építési engedélyét: ugyanez a szervezet szerette volna korábban a Néprajzi Múzeum terveit megnézni, majd miután nem engedték nekik, a bíróság novemberben ebben az ügyben is nekik adott igazat.

A szervezetnek a Dózsa György úti mélygarázzsal kapcsolatban is folyamatban van egy pere.

A kormány szerint ez az egész nem szakmai, hanem technikai kérdés, Dömötör Csaba, a propagandaminisztérium államtitkára azt mondta, a bíróság döntésétől függetlenül a kivitelezés ugyanolyan szakmai tartalommal haladhat tovább. A Városliget Zrt. pedig az RTL-nek azt mondta, a bírósági döntés nem okoz késést a projektben.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.