Az évszázad végéig ki fog tartani Oroszországban a putyinizmus Putyin tanácsadója szerint

külföld
2019 február 11., 17:38
comments 166

A demokrácia illúzió, Oroszország pedig, ahol új típusú állam van kialakulóban, az évszázad végéig a putyinizmus útján fog fejlődni - vélekedett Vlagyiszlav Szurkov orosz elnöki tanácsadó a Nyezaviszimaja Gazeta című napilapban hétfőn megjelent cikkében.

„Az orosz állam (a Szovjetunió széthullása után) tovább él, és most már ez egy olyan új állam, amilyen sohasem volt nálunk” - írta Szurkov.

A politikus szerint a terhelési próbák azt bizonyítják, hogy éppen ez a „szervesen kialakult modell jelenti az orosz nemzet túlélésének és felemelkedésének hatékony eszközét, nemcsak az elkövetkező évekre, hanem évtizedekre és az a legvalószínűbb, hogy az egész előttünk álló évszázadra”. Úgy vélekedett, hogy az orosz történelemben négy olyan alapvető államszervezési modell ismert, amelyet az alapítójukról neveztek el: III. Iváné, Nagy Péteré, Leniné és Putyiné. Ez utóbbi „nagy politikai gépezete felpörög”, és Oroszország még sokáig Putyin állama marad, mint ahogy a jelenlegi Franciaország de Gaulle ötödik köztársaságának tekinti magát, Törökország továbbra is Atatürk hat nyíl ideológiájára támaszkodik, az Egyesült Államok pedig az alapító atyák értékeire.

Szurkov szerint az orosz politikai rendszer jelentős exportpotenciállal is rendelkezik, egyes elemeit külföldön is tanulmányozzák és alkalmazzák. Emlékeztetett arra, hogy Putyin a 2007-es müncheni biztonságpolitikai konferencián elmondott, az egypólusú világrendet ostorozó beszéde még disszidens megnyilvánulásnak tűnt, de az ott elhangzottakat ma már „magától értetődőek - Amerikával mindenki elégedetlen, mások mellett maguk az amerikaiak is”.

A nyugati demokratikus intézményrendszert bíráló Szurkov úgy vélekedett, hogy az orosz rendszer becsületesebb a nyugatinál, mert Oroszországban hagyományosan nem rejtik el, hanem épp ellenkezőleg, demonstrálják a katonai és a rendőri funkciókat, és ott a legfontosabb az államfő és a nép közötti bizalom.

„Oroszországban nincs mély állam, az teljességében látható, de van mély nép. A mély nép mindig észnél van, a szociológiai felmérések, az agitáció, a fenyegetések, valamint a közvetlen tanulmányozás és hatásgyakorlás egyéb eszközei nem érnek el hozzá.”

Szurkov szerint Putyin államának egyedi és fő erénye a nép meghallgatásának és megértésének, valamint a vele összhangban való cselekvésnek a képessége. „A lényeget tekintve, a társadalom megbízik az első számú vezetőben”, ami azonban Szurkov szerint nem azonos a jó cárba vetett hittel.

„Az orosz állam korszerű modellje a bizalomból ered és a bizalomra támaszkodik, ez a gyökeres eltérés közte, valamint a bizalmatlanságot és a kritikát kultiváló nyugati modell között" - hangoztatta a szerző.

Szurkov úgy véli, hogy az orosz állam a 21. században nem törik meg, a maga módján fog cselekedni és „a geopolitikai küzdelem felső ligájában díjazott helyezéseket fog elérni és megtartani”.

„Ezzel előbb vagy utóbb meg kell békélnie mindenkinek, aki azt követeli, hogy Oroszország változtasson a magatartásán.”

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak hétfőn elmondta, hogy olvasta az írást és megvitatásra érdemesnek tartja. Kifejezte meggyőződését, hogy a cikk Putyin elé fog kerülni.

Vlagyimir Szurkov, akit az amerikai Foreign Policy magazin januárban a világ száz legbefolyásosabb gondolkodója közé sorolt, 2008 májusa és 2011 decembere között az orosz elnöki apparátus belpolitikáért felelős helyettes vezetője volt. Neki tulajdonítják a "szuverén demokrácia" fogalmának megalkotását és egyebek között a Kreml-párti Nasi (A mieink) mozgalom elindítását.

Az elmúlt években Szurkov a 2014 óta oroszbarát erők által ellenőrzött ukrajnai Donyec-medencéért volt felelős az elnöki hivatalban. Nyilvánosan ritkán mutatkozik, de távolról sem a mostani volt az első ideológiai publikációja az orosz sajtóban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.