Magyarország és az USA megállapodott a védelmi együttműködés ügyében

POLITIKA
2019 február 11., 17:07
comments 131

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter hétfőn este közös sajtótájékoztatót tartott Szijjártó Péterrel a Bem téren a Külügyminisztériumban. Korábbi találgatások szerint az amerikai-magyar viszony egyik legfontosabb vitás kérdése a védelmi együttműködés (DCA) volt. A külügyminiszterekelmondták, hogy mindkét fél számára megnyugtató megállapodás született a DCA kérdésében, és a megállapodást hamarosan be is nyújtják majd elfogadásra mindkét államban.

A DCA-ban a legérzékenyebb pont az úgynevezett általános mandátum volt, ami lényegében azt jelenti, hogy ennek megadásával a szövetséges amerikai csapatoknak a magyar parlament beleegyezése nélkül is szabad mozgása lenne Magyarországon. Az Orbán-kormány eddig nagyon ódzkodott ettől, az amerikaiak viszont ragaszkodtak hozzá. A sajtótájékoztatón nem hangzott el, hogy ebben az ügyben pontosan milyen megállapodás született, és erre vonatkozó újságírói kérdés sem hangozhatott el, ugyanis két kérdés után nem volt több kérdésre lehetőség, és egyik feltett kérdés sem erre vonatkozott.

Hogy lesz-e szabad mozgása az amerikaiaknak Magyarországon, az legkésőbb a jövő héten kiderül, Szijjártó ugyanis ekkorra ígérte, hogy a megegyezés az Országgyűlés honvédelmi bizottsága elé kerül.

A DCA.ról és a magyar-amerikai viszonyról ebben a cikkben írt bővebben a Direkt36.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.