Palkovics éveken át vett fel havi 800 ezres fizetést az MTA-tól, de közben nem publikált semmit

politika
2019 február 15., 08:18
comments 424

A Magyar Narancs írta meg, hogy az MTA kutatóhálózatát éppen felszámolni akaró Palkovics László miniszter éveken át vett fel fizetést az MTA egyik kutatóintézetétől, miközben nem publikált. 

A kormányzati sajtóban éppen az az egyik fő érv az MTA "átalakításának" szándéka mellett, hogy az akadémikusok nem azt kutatják, amire a kormány szerint valóban szükség lenne, illetve az is többször előkerült, hogy az akadémikusok nem publikálnak eleget, még ha az erre felépített, a Figyelőben megjelent cikkről ki is derült, hogy nem írja le túl pontosan a valós helyzetet. 

Orbán Viktor és Palkovics László a miniszterelnök idei évértékelő beszédén
photo_camera Orbán Viktor és Palkovics László a miniszterelnök idei évértékelő beszédén Fotó: botost/444.hu

Bár egy kutatói munka teljesítményét nem feltétlenül lehet lemérni a publikációk számából, de ha már a kormány sajtója annyira szeret erre hivatkozni, akkor a lap megnézte, mi a helyzet a szintén MTA-tag Palkoviccsal: a miniszter életrajza szerint 2006 óta az akadémia tagja, 2013 óta rendes tag, 2000-től az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) munkatársa.

És Palkovics úgy kapott fizetést mindkét helyről, hogy semmi nyoma nincs annak, hogy 2014 óta bármit publikált volna. Mint a lap írja, az Akadémia rendes tagjaként viszont havi 455 ezer forintot kap Palkovics, míg a SZTAKI-tól (legalább tavaly júniusig) havi 800 ezer forintot kapott.

Palkovics a SZTAKI-tól külön szerződés alapján kapott pénzt, ezt a szerződést tavaly kérte ki az Átlátszó, ekkor derült ki, hogy az első szerződés még 2000-ben kelt s Palkovics feladataként előírja évi 2 publikáció megjelentetését. A szerződést azóta többször is módosították, az viszont nem derült ki, hogy a publikációs kötelezettségét ez érintette volna. 

Mint a lap írja, a kikért dokumentumok közül különösen érdekes a harmadik módosítás: egy tegeződő levélből kiderült, hogy Palkovics szerződése lejár, és megköszönik eddigi munkáját. Ugyanakkor besorolása és illetménye nem módosult. A dátumot kitakarták, de a szerződést az igazgatói posztot 2015-ig betöltő Inzelt Péter írta alá.

Mint a Magyar Narancs megjegyzi, Palkovics vagyonnyilatkozatai alapján2016 januárjában még 400 ezer forintot kapott a SZTAKI-tól, 2017-től kezdve 2018 júniusáig viszont már havi bruttó 800 ezer forintos SZTAKI-tól származó jövedelemről számolt be a miniszter. Úgy, hogy ekkor már évek óta nem publikált semmit, és mivel ekkor   oktatásért felelős államtitkár volt, vélhetően más tudományos tevékenységre sem lehetett ideje.  

2018 augusztusában aztán közölte a SZTAKI, hogy Palkovics már nincs velük szerződésben, és a miniszter legutóbbi vagyonnyilatkozatában már nem is szerepelt semmiféle összeg a SZTAKI-tól. 

A lap megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, és a válaszukból kiderült, hogy Palkovics valóban nem publikált az elmúlt években: „Kutatási tevékenysége így azóta csak szakmai tanácsadásra terjedhet ki“, és hozzátették, „Palkovics László nem tartja elfogadhatónak azt az egyébként bevett gyakorlatot, hogy olyan publikációkon tüntesse fel a nevét szerzőként, amelyeknek csak az előkészítésében vagy koordinálásában vett részt.“

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.