Az NBI-ben még az utolsók is megengedhetik maguknak, hogy válogatott focistákat vegyenek külföldről

foci
2019 február 22., 14:33
comments 114

Saláta Kornél 40-szeres szlovák válogatott, Galin Ivanov négyszer játszott a bolgár válogatottban. Mindketten most télen szerződtek az NBI tökutolsó helyezettjéhez, a szombathelyi Haladáshoz. 

Jó, Saláta már 34 éves, 2017-ben volt utoljára szlovák válogatott, de a 30 éves Ivanov tavaly ősszel a Nemzetek Ligája meccsein végig a bolgár keretben volt, háromszor pályára is lépett a bolgár válogatottban, a szlovénoknak gólt lőtt. Ivanovot hívta a bolgár bajnokság harmadik helyén álló Levszki Szófia is, de a támadó szerint a Haladástól jobb ajánlatot kapott. Bolgár hírek szerint 160 millió forintot kereshet Szombathelyen másfél év alatt. 

photo_camera A jól kereső bolgár a Haladásban Fotó: haladas.hu

Ivanov múlt héten mutatkozott be a Haladásban, csereként kapott egy félidőt a Mezőkövesd ellen. A Haladás vereséget szenvedett, ezzel - bár van még 11 forduló a bajnokságból - nagyjából el is dőlt, hogy a szombathelyi csapat jövőre másodosztályú lesz. 

Gheorghe Grozav is a kiesés ellen küzd a csapatával az NBI-ben. A 27-szeres román válogatottat szintén télen igazolta le az NBI másik kiesőjelöltje, a Kisvárda. A Kisvárda utánpótlás szakmai igazgatója, Nagy Sándor büszkén jelentette be, hogy  „az egyik legértékesebb román labdarúgót sikerült leigazolnia felnőttcsapatunknak, ő lehet az egyik legjobb futballista a magyar ligában”. Grozav légióskodott korábban Belgiumban, Oroszországban és Törökországban. Az utolsó csapata a Dinamo Bukarest volt, ahonnan azután küldték el tavaly ősszel, hogy a harmadosztályú Csíkszereda elleni kupameccsen a büntetőpárbajban a kapu fölé panenkázott egy 11-est. Ha belövi, továbbmegy a csapata, kihagyta, kiestek, mennie kellett. 

photo_camera Grozav az NBI utolsó előtti helyzettjénél

A Kisvárda utánpótlás szakmai igazgatója szerint a román sajtó lehúzta a játékost az átigazolás miatt, de Cosmin Contra szövetségi kapitány szerint ha rendszeresen jó teljesítményt nyújt, és rúgja a gólokat, akkor Kisvárdáról is behívja a válogatott. A góllövés egyelőre nem megy, három meccsen egy gólpasszt adott.

Grozav nem fogja idegennek érezni magát Kisvárdán. Az NBI újonca tavaly nyáron szerződtetett 3 brazilt, 5 ukránt, 3 románt, egy görögöt és egy szerbet. Vagyis simán felállhatnának 11 légióssal, és még két külföldi cserével. Télen két ukrán és a görög játékos elment, de így is emelkedett a keretben lévő légiósok száma, mert jött helyettük egy másik görög, egy ukrán, egy portugál és a román válogatott Grozav. A kezdőben tavasszal két magyar kapott helyet, az egyik az a Horváth Zoltán, akit első fokon éppen most ítéltek el bundázás miatt. A Kisvárda utolsó előtti jelenleg az NBI-ben.

Mindeközben a Paks továbbra is úgy tud hosszú évek óta a magyar NBI középmezőnyének a tagja maradni, hogy egyetlen egy légióst sem foglalkoztatnak.

A Fradi bevásárolt az állami cégtől kapott pénzből

Soha ilyen mozgalmas téli átigazolási szezont nem zárt még a magyar bajnokság, köszönhetően annak, hogy a magyar csapatoknak bőven van pénzük játékosvásárlásra és a magas fizetésekre. Nem a jegybevételekből, mert a nézőszám továbbra is alacsony. Semmi olyasmiből, ahol más országokban piaci alapon megélnek. Elég ehhez egy államosított foci, állami cégek támogatásával, szövetségi forrásokkal, felülértékelt közvetítési jogokkal, amit a köztévé megvásárol. 

Különösen a Ferencváros volt aktív. Az ígéretek szerint 2014 óta minden évben Európa meghódítására készülő, majd az első akadályokban csúfosan elbukó Fradi idén már télen bőven bevásárolt. Szokatlan, mert általában nyáron van nagy játékosmozgás, de a Fradinál minden évben az történt, hogy mire az új játékosok megtalálták az utat az öltözőtől a pályáig, a csapat már ki is esett a nemzetközi kupából. Ezért váltottak taktikát, és megpróbálják már most felépíteni a nyári csapatot.

Fedezet volt a játékosvásárlásra. A Kubatov Gábor fideszes alelnök által irányított Ferencváros évente majdnem egymilliárddal növelte a költségvetését, köszönhetően a bőkezű szponzoroknak, köztük sok állami cégnek. Decemberben erre is rátettek egy lapáttal, amikor bejelentették, hogy a Magyar Villamos Művek a következő négy évben összesen 24 millió eurót, vagyis majdnem 8 milliárd forintot ad a Fradinak. Ebből kap a klub többi szakosztálya is, de elsősorban a focira megy majd a pénz. 

Ez szinte válasz volt arra, hogy egy másik állami vállalat, a Mol nyáron névadó szponzora lett az egykori Videotonnak, ami az új támogató miatt a szurkolók felháborodását kiváltva el is veszítette tradicionális nevét, és lett Mol Vidi FC. A Mol esetében titkolják, hogy mekkora összeggel támogatják a székesfehérvári csapatot.  A csapat az ősszel Magyarországon szokatlan, de máshol megszokott módon szerzett még jelentős bevételt: bejutott az Európa-liga csoportkörébe. A kupaszereplésért összesen 10,5 millió eurót, vagy 3,4 milliárd forintot kaptak az UEFA-tól. Ehhez képest szerényen igazoltak, külföldi játékost nem is vettek, hazaszerződtettek két magyar válogatottat, Elek Ákost és Futács Márkót. 

Bezzeg a Fradi. A klubnál már az MVM érkezése előtt is bőven volt pénz. A nyáron megvették a Honvédtől az olasz Davide Lanzafamét. Erről mesélt el egy történetet George Hemingway, a Honvéd tulajdonosa. „Egyik nap felhívott engem a Ferencváros, hogy szeretnék megvenni a Lanzafamét. Megmondtam, hogy mibe kerül és fölmosták az embert a padlóról, de később visszahívott és azt mondta, hogy jó.” A hírek szerint nemcsak Lanzafame kivásárlási ára volt magas, a fizetése is havi 18 millió forint körül van. Ilyen magas fizetéseknél már érthető, miért emelte meg a parlament a focistáknak is járó adókedvezmény fizetés maximumát az eddigi évi 250 millióról 500 millió forintra. 

A Ferencváros most télen szerződtette a grúz válogatott Lasa Dvalit (a játékosnak fél év múlva lejárt volna a szerződése a lengyel Pogon Szczecinnél, akkor ingyen lehetett volna megszerezni, de a Fradi inkább kivásárolta most, 500 ezer euróért), az ukrán Ihor Haratint (legalább 600 ezer, más hírek szerint 800 ezer euróért) és Tokmac Chol Nguen a norvég Strömsgodsettől. Az ő szerződése is lejárt volna nyáron, a Fradi kifizetett érte most 400 ezer eurót. Ingyen jött, de a hírek szerint Lanzamafénál is magasabb, havi 19 millió forintos fizetésért a brazil Isael da Silva BarbosaA 30 éves támadó a kazah Kairat Almatyban játszott az elmúlt négy és fél évben, ahol 112 mérkőzésen 34 gólt és 41 gólpasszt jegyzett, piaci értékét 2,8 millió euróra teszik. Eddig egy percet sem játszott a bajnokságban. 

photo_camera A 2,8 milliós Isael. Egyelőre nem lépett pályára a bajnokságban

Átigazolási díjat szintén nem kell fizetni a BATE Boriszovtól szerződtett Mikalaj Szihnyevicsért. Jött még a Juventus tartalékcsapatából a szíriai menekült Ammar Ramadan és egy fiatal belga, Marten Wilmots. Illetve Szerető Krisztofer a Stoke Citytől, róla egy kicsit később. 

Az, hogy a Fradi bevásárolt, önmagában nem jelent semmit. 2014 tele óta 35 légiós érkezett a Fradihoz, többségük szinte semmi nyomot nem hagyva távozott. Nem azért mentek ugyanis, mert olyan jó teljesítményt nyújtottak volna, hogy jó pénzért eladták volna őket, talán az egyetlen Cristian Ramírezt leszámítva. A tavaly a Fradiban játszó ghánai Joseph Paintsillel lehetett volna sok pénzt keresni. Ő csak kölcsönben volt a Ferencvárosban, a Fradi állítása szerint ők életbe léptették a vásárlási opciót. A ghánaiak szerint nem, így ők adták el a belga Genknek az egy évig a Fradiban játszó Paintsilt, 3 millió euróért. 

A csapathoz a nemzetközi kupákban csúnyán felsülő német Thomas Doll helyett a Fradi szerződtette edzőnek az ukrán Szerhij Rebrovot még az ősszel. A fizetése titok. A tavaszra már ő készítette fel a csapatot, az általa kiszemelt játékosokat szerződtette a klub, ehhez képest gyengén játszik a Fradi egyelőre, Kubatov Gábor már a harmadik tavaszi forduló után csalódottan nyilatkozott, az üzenet alighanem Rebrovnak szólt:

„A megszerzett pontok száma sem elegendő, de a mutatott játék miatt se lehetünk elégedettek, megértem a szurkolóinkat, ha most csalódottak. Sokkal többet vártam a tavaszi mérkőzésektől, nagyon bíztam abban, hogy az ősz óta eltelt idő alatt, beleértve a kéthetes törökországi edzőtábort, és az igazolásokat is, már legalább részben összeáll a csapat karaktere, és sokkal hamarabb viszontláthatunk valamit abból az építkezésből, ami ahhoz vezet, hogy a nyáron a korábbi éveknél eredményesebbek lehessünk a nemzetközi porondon is. Végső soron ugyanis a bajnoki cím megszerzése mellett továbbra is ez a fő célunk.”

A cél mindenesetre továbbra is a nemzetközi szereplés a Fradinál, mint minden évben. A magyar foci két kirakatcsapata, az állami pénzekből felpumpált Fradi és a Videoton a tavaszi három fordulóban mindössze egyszer-egyszer tudott nyerni. 

A tehetséges magyarok hazajövetele

Van még valami, ami feltűnő volt a mostani átigazolási szezonban, és nem kifejezetten jó hír a magyar foci számára. Tehetséges magyar játékosok jöttek haza, akik kinti utánpótlásbázisokon nevelkedtek, de a nemzetközi karrierépítés helyett most mégis az NBI-et választották. 

Valamiért még mindig vannak képviselői annak a nézetnek, hogy a fiatal magyar játékosok előbb Magyarországon bizonyítsanak, aztán menjenek csak ki külföldre. Ők vannak kisebbségben. Akinek van nemzetközi tapasztalata, az teljesen egyértelműen azon az állásponton van, hogy a tehetséges játékosok minél hamarabb csatlakozzanak komolyabb képzést adó klubhoz. Annak ellenére, hogy a világ pénzét elköltik például Felcsúton. 

Még Csányi Sándor MLSZ-elnök is elégedetlen: „A szövetség elnökeként talán túlzóak az elvárásaim, de az utánpótlásra fordított pénzekhez képest némiképp keveslem a hazai és a nemzetközi felnőttmezőnyben helytállni képes fiatalokat, annak ellenére, hogy határozott fejlődést érzek.” 

Addig is, amíg a miniszterelnöki futballokosság jegyében nem árasztjuk el a legjobb bajnokságokat a magyar akadémiákról kikerülő 50 játékossal, illetve most már, hogy nem sikerült tartani a tervet, legalább 16-tal, számos magyar tehetség fiatalon kimegy külföldre. Mindegyikük arról számol be, hogy milyen minőségi különbség van az itthoni és a kinti edzések között. Nem a feladatokban, hanem azok elvégzésének intenzitásában, a gondolkodás sebességében, a labda azonnali megjátszásában. Tajti Mátyás erről számolt be, amikor Felcsútról elvitte a Barcelona. Két évet volt kint, aztán besokallt. Játszott a Málaga tartalékcsapatában (spanyol negyedosztály), majd tavaly nyáron hazajött a Diósgyőrbe. Amíg kint volt, nem akart hazajönni, végül azt mondta, egy évre talán hazajön, de aztán újra külföldre menne. Most tart az egy év felénél. 

Télen három fiatal jött vissza. Schön Szabolcs 16 évesen, 2017 januárban a Honvéd akadémiájáról került ki Európa egyik legjobb akadémiájára, az Ajaxhoz. Ő azt meséli, hogy az Ajaxnál előfordult, hogy edzésen egyszer 4-5 szakember mutatta meg nekik a játékelemeket. Szerinte a legnagyobb különbség, hogy „itthon az U17-es meccsen gond nélkül belefért 3-4 labdaérintés, kint azonban a második után odaér az ellenfél. Az edzők is előrébb tartanak és az is sokat számít, hogy óriási játékosmúltjuk van.” Az utánpótlásban rendszeresen játszott, de azért jött el, mert reálisan felmérte, hogy nincs esélye az Ajax felnőtt csapatába kerülésre, olyan erős a konkurencia. Miután ez kiderült, Hollandiából csak egy másodosztályú csapat kereste, itthonról volt még két ajánlata, hazajött. Szeretne majd újra légiósnak állni, de a következő 2-3 évet az MTK-ban tervezi, mert az a legfontosabb, hogy minél többet játszhasson. A Mezőkövesd ellen egyelőre 1 percet kapott, a Vidi ellen negyed órát. Ugyanakkor az MTK-nál legalább az látszik, hogy próbálják értékesíteni a fiatal játékosaikat, és nem padoztatják őket légiósok miatt. Schäfer Andrást egymillió euróért adták el a Genovának most télen, tanulságos történet végén.

Szerető Krisztoferrel a Britannia beszélgetett tavaly, amikor még a Stoke City utánpótlás csapatánál volt. 18 évesen került ki, szintén a Honvéd akadémiájáról. „Amikor kikerültem, nehéz volt, Magyarországon ugyanis a védekező feladatra minimális hangsúlyt helyeztek. Itt elmagyarázták, miként kell bizonyos játékrendszerekben helyezkedni, védekezésben miként kell az ellenféllel szemben kettő az egy elleni szituációkat kialakítani. Ilyen a Honvédnál nem volt” – mesélte Szerető. Most ő is hazajött a Fradiba, mert nem látta az előrelépési lehetőséget Angliában. A Fradiban egyelőre a kispadra sem fér oda. 

photo_camera Szerető még a Stoke-nál

A magyar utánpótlás egyik leggólerősebb játékosa, Burai Erik egy éve, 17 évesen szerződött a dán Midtjyllandhoz. Több csapat is hívta, végül azért döntött a dánok mellett, mert úgy látta, hogy a fejlődése szempontjából ez a legjobb döntés. Tavaly februárban a célja az volt, hogy minél hamarabb profi szerződést kapjon a dánoktól, egy-két éven belül bemutatkozzon a felnőttcsapatban, „a nagy álmom pedig a Bundesliga vagy a Premier League. Nem is lehet más a célom, minthogy nemzetközileg elismert futballista legyek”. Egy évvel később Burai Eriket visszaszerződtette a Debrecen Magyarországra. Egyelőre ő sem fér oda még a kispadra sem. 

Az is igaz, hogy Debrecenben egy másik 18 éves, a Romániában született Zsóri Dániel első meccsén az év egyik legnagyobb gólját lőtte a Fradinak. A Debrecenben egyébként hét debreceni kötődésű játékos volt a kezdőben, csereként beállt az Arad mellett született, de 10 évesen már Békéscsabára került, majd Debrecenben játszó Zsóri, és szintén csereként kapott lehetőséget a saját nevelésű, 19 éves Kusnyir Erik is. 

link Forrás

Felcsúton messze nem állnak ilyen jól, bár ahhoz képest, hogy egy éve Pintér Attila mennyire nem játszatott saját nevelésű fiatalok, előrelépés, hogy több akadémista is lehetőséget kap. De a gyár mintha mégsem indulna be. A keret 20 év alatti játékosai közül - összesen négyen vannak - csak Bokros Szilárd és Varga Ádám járta végig a felcsúti focisulit. Tamás Nándort a kormány által milliárdokkal támogatott FK Csíkszeredától hozta el a Puskás Akadémia, Kiss Tamást Szombathelyről vásárolták tavaly. És most télen is vettek egy 19 éves játékost, Szabó Patrikot Zalaegerszegről.   

Van ugyanakkor olyan magyar játékos, aki korán került ki külföldre, nem is jött haza, sőt, már a felnőtteknél is számításba veszik. Ő Szoboszlai Dominik, aki először kezdett az osztrák Salzburgban, a kupameccsen gólt is szerzett. Ő nem akadémián edződött itthon. Beválogatta már a Guardian is a legígéretesebb fiatal játékosok közé, állítólag a Juventus is figyeli. 

link Forrás

Érdemes figyelni a szintén 18 éves Csoboth Kevinre is, aki most kapott először lehetőséget a Benfica B csapatában. A másodosztályban játszó együttesben a 75. percben küldték a pályára. Nem a nagy csapatnál, de egyelőre nem is jött haza az NBI-be. 

Csoboth Pécsen kezdett focizni, szerződtette a Fradi, de már ekkor sok csapat felfigyelt rá. 16 évesen a Fradiban ontotta a gólokat, de nem írta alá a klub által neki ajánlott szerződést, hanem inkább a másodosztályú Kozármislenyhez szerződött, ahonnan azonnal elvitte a Benfica. Csoboth azt mondta, azért volt szükség a kozármislenyi kitérőre, mert a Fradiból nem akarták külföldre engedni. Csoboth-ban nagy lehetőséget látnak a Benficánál. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.