Lőszert és lőport is gyártanak majd Magyarországon

fegyver
2019 február 23., 06:38
comments 229

Az év második felében elkezdődik a sorozatgyártás a kiskunfélegyházi fegyvergyárban, írja a Magyar Nemzet. A kormánylap úgy értesült, hogy hosszú távon nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat fognak Magyarországon gyártani, hanem a hozzájuk szükséges minőségi lőport és lőszereket is. 

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a  Petőfi-laktanyában arról beszélt, hogy ezekből a fegyverekből eddig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a termelés beindításához, addigra megkötik a szerződéseket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is. 

A kormány az elmúlt években komoly fegyverkezési programot indított:

link Forrás

Simicskó István korábbi honvédelmi miniszter tavaly márciusban jelentette be, hogy a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó HM Arzenál Zrt. gyárában cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. A cég a cseh Ceská Zbrojovka Exporttal kötött licencmegállapodást. A szerződés alapján tíz év alatt százmillió eurós összértékben kétszázezer lőfegyvert gyárthatnak majd Kiskunfélegyházán. Az egyezség értelmében a Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is kap majd. 

Az üzemben NATO-kompatibilis marokfegyvereket, P-07 és P-09 típusú pisztolyokat, Bren 2 típusú gépkarabélyokat és Scorpion Evo 3 típusú géppisztolyokat gyártanak majd. Jelenleg nincs gyártás, csak alkatrészekből szerelnek össze fegyvereket. A fegyvergyártás körülbelül kétszáz embernek jelent új munkahelyet.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.