A lelki társállat arcon harapta a kislányt és szétmarcangolta a könnycsatornáját, az anyja egymillióra perli a repteret

ÁLLAT
2019 február 28., 05:00
comments 450

Egymillió dolláros kártérítési pert indított a portlandi reptér, az Alaskan Airlines és egy utas ellen annak az események idején 5 éves amerikai kislánynak az anyja, akit még 2017. decemberében harapott meg súlyosan egy póráz nélkül flangáló kutya a beszállókapuk előtti részen.

Máig sebhelyeket visel az arcán és komoly műtéteken esett át a kis Gabriella, akit az anyja rövid időre hagyott magára egy nagyobb testvérével együtt a reptéren, hogy horrorjelenetre érkezzenek vissza. A gyereket ugyanis megtámadta egy másik utas kutyája, aki azért tartózkodhatott egyáltalán ott, mert a gazdája el tudta fogadtatni a légitársaságával, illetve a repülőtérrel pszichiáter által felírt “lelki társállatként”. A kislány megkérdezte a gazdát, hogy megsimogathatja-e a kutyát, az igent mondott, de a kedvence szinte azonnal támadott.

Mint kiderült, a reptéren olyan laza a szabályozás, hogy csoda, hogy nem mindenki járkál különféle vad emlősállatok társaságában, hiszen ezt simán megtehetnék. Ha valaki ugyanis egy állat társaságában akar becsekkolni, szóban megkérdezik tőle, hogy az állata munkakutya vagy egyéb állat-e. Ha a válasz igen, megkérdezik, milyen típusú szolgáltatásra van kiképezve. A választ azonban a kiképzést bizonyító dokumentum nélkül, bemondásra elfogadják. Így ha annyit mondasz, hogy “vakvezető”, “segítőkutya”, vagy “érzelmi társállat”, már mehettek is tovább. Az utóbbi kategóriára annyi korlátozás vonatkozik csupán, hogy az ilyeneket csak utazódobozban vagy -ketrecben szabad bevinni. Kivéve, ha bizonyos méretnél nagyobbak, mert akkor pórázon.

Bár ebben az esetben a bármiféle képesítés nélküli pitbull ráadásul póráz nélkül volt odabenn. A kislány anyjának ügyvédje kiderítette, hogy a gazdánál igazolásként mindössze egy, a pszichiáterétől származó levél volt, ami szerint a nála lévő állat egy lelki társállat, de a levél még azt sem mondta meg, hogy milyen, hanem általában “állatot” emlegetett. 

A pitbull olyan csúnyán megmarta a gyereket, hogy műteni kellett a szemhéjét és a könnycsatornáját és megharapott ajkán végzett plasztikai műtétnek máig látszódnak a hegei, pedig több, mint egy év telt el azóta.

(via oregonlive.com)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.