Jó üzletnek indult, rémálom és életveszélyes romhalmaz lett belőle

Budapest
2019 március 07., 20:01
comments 402

A Ráday utca 16. szám tulajdonosai úgy gondolták, előnyös üzletet kötnek, ha eladják a tetőterüket egy építési vállalkozónak, aki cserébe patikára kicsinosítja az egész házat a tetejétől a talpáig.

Nem is tévedhettek volna nagyobbat.

A beruházásból egy véget nem érő rémálom lett, az 1876-ban épült patinás ház pedig egyre inkább veszélyes romhalmazra emlékeztet. 

Végtelen beázás, szügyig beszakadt munkás, betöréses rablás, plafonon keresztül befolyó beton, vizelet áztatta falak, szén-monoxid mérgezés, lekapcsolt fűtés, végül menekülés az omladozó, életveszélyes lakásból. Így foglalható röviden össze Zitáék elmúlt pár éve, mióta az építkezés elkezdődött.  

Ők a ház legnagyobb tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosai. Két lakásuk van a tető alatt, a harmadik emeleten, így ők szívnak a leginkább a tetőtérben zajló építkezés miatt. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Tanulságos történet minden társasháznak, ahol hasonló megoldással próbálják egy csapásra rendezni a hosszú évek alatt felgyülemlett problémáikat. 

Ugyanis építési vállalkozók egyes társasházkezelő cégekkel karöltve számos belvárosi házban húzzák el a tulajdonosok orra előtt a mézesmadzagot, és palizzák be őket az elsőre jól hangzó üzlettel. 

Az ötletet a Ráday 16. esetében is sok tulajdonos lelkesen fogadta. A beruházó, a Lofthome Development és Management kft. ajánlatában szereplő tételek látszólag a ház összes problémáját orvosolták volna. Felajánlották, hogy összesen 104,2 millió forint értékben kicserélik a teljes tetőzetet, üvegliftet építenek, felújítják a ház elektromos hálózatát és a függő folyosókat, kicsinosítják a homlokzatot és a lépcsőházat, lecserélik a díszkőburkolatot a belső udvaron és így tovább. A ház idősebb lakói számára, akiknek a lépcsőzés egyre megterhelőbb, a felvonó önmagában annyira csábító volt, hogy már azért támogatták az üzletet. A lift pont egy olyan tétel, amit az új szintek felhúzásával a beruházónak egyébként is vállalnia kell. 

A Lofthome a vállalásokért cserébe csupán a tetőteret kérte, ahová 12 darab szuper lakást tervezett felhúzni. 

2015 szeptemberében elindult az építkezés. Zita elmesélése alapján decemberben már jelentkeztek a bajok. Ennek első jól érzékelhető jele volt, hogy egy munkás csákányostul beszakadt a gyerekszobába. Majd nem hozták helyre a plafont, de elkezdték a födém betonozását. A lyukon keresztül csorgott be a lakásba a folyékony építőanyag.  

„Leordított a munkás, hogy tegyek alá vödröt.”

Több, mint három éve ázik az összes harmadik emeleti lakás, ugyanis mind a vízzárással, a szigeteléssel, mind a bádogos munkával komoly problémák vannak.

„Közel 230 négyzetméterem van ebben a házban, és ebből nincs 5 négyzetméter, ami ne ázna.”

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Még azon a napon, amikor a munkás is beszakadt, két helyen törmelék zúdult a lakásba. A kivitelező engedély nélkül lebontotta a lakás két szellőzőkéményét. A helyükön maradt lyukon keresztül a munkások a munka során vödörben gyűjtött vizeletet egyszerűen beöntötték a lakásba. De a borzalmaknak ezzel még koránt sem volt vége. A házat a kivitelező az Erkel utca felől felállványozta. Egy hétvégén ezen az állványzaton másztak fel a betörők, akik kirabolták Zitáék lakását. 

„Levették a saját ruháikat, ott hagyták a lakásban, és átöltöztek a mi ruháinkba. Elővették a bőröndjeinket, és telepakolták a cuccainkkal. Vitték a tévét, fényképezőgépet, cipőt, műszaki felszereléseket, mindent.”

A biztosító a felállított állványzat miatt nem hajlandó kártalanítani Zitáékat. A tetőtér beépítésével együtt járt, hogy a ház kéményeit át kellett alakítani, meg kellett magasítani. 2017. március 3-án Zitáék lánya szén-monoxid mérgezés miatt elájult. Mentőt kellett hívni hozzá. Hogy a visszaszivárgást a kémények megbuherálása vagy a szellőző kémények lebontása okozta-e, vagy együtt a kettő, azt majd a hatóságoknak kell kinyomozni. A család feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Az ájulást követően a FŐKÉTÜSZ öt lakásban elzárta a gázt, így leállt a fűtés, és a meleg víz. 2017 tavaszára a lakás lakhatatlanná vált. Zitáékat a kivitelező cég átköltöztette egy ideiglenes helyre, és megígérte, hogy rendbe hozzák a lakást. Azóta eltelt több, mint 1,5 év, és még mindig nem költözhettek vissza a saját otthonukba.

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Az elhagyott harmadik emeleti lakás falán a plafontól a padlóig dátum szerint fel van írva, hogy eddig hányszor és kik ígérték meg nekik, hogy ismét lakhatóvá teszik tönkre vágott lakásukat. 

„2018.06.01. Már legalább senki semmit nem ígér.”

Egy másik falon azoknak a nevei sorakoznak, akik az elmúlt években felelősei voltak a beruházásnak, de időközben eltűntek, nem veszik fel a telefont, nem válaszolnak a levelekre. 

A befektetés eredeti főszereplői mára mind eltűntek. 

A Zöld-Karika társasház kezelőt az elégedetlen lakók leváltották. A beruházó Lofthome utód cége (R-16 Loftstudios kft.)  2018 áprilisában eladta az egész beruházást egy dél-afrikai befektetőnek, akit állítása szerint nem tájékoztattak a bonyodalmakról, így abban a hiszemben vette át a befektetést, hogy egy gyorsan lezárható, jogilag megalapozott projektbe ugrik bele. Ezzel párhuzamosan a kivitelező cég, a Tandart kft. egyszerűen szerződést bontott, és lelépett. Így most a hoppon maradt lakók egy külföldi vállalkozóval folytatnak kilátástalan vitát. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Zita azt állítja, hogy szinte semmi nem teljesült az eredeti ígéretekből. 

Az üveg helyett polikarbonát, műanyag liftet szereltek be. A szerkezetet nem vették át, nem üzemelték még be. Vagy működik vagy nem. Az elektromos hálózat felújításához ugyan szétvésték a több mint 130 éves ház falait, de a vezetékeket már nem cserélték le. A ház a saját költségén, 20 millió forintból fejezi majd be a munkát. A függőfolyosó felújítása szintén nem valósult meg. A tulajdonosoknak 13 millió forintba került, hogy vasgerendákkal megerősítsék a gangot. Az utcai homlokzat egy része elkészült, de a folyamatos ázások miatt már most rohad, hullik róla a vakolat. A lépcsőházban leverték a falakat, de nem raktak fel új vakolatot. Végül 2018 nyarán a munkások levonultak. Azóta áll a munka. 

Jelenleg sokkal rosszabb állapotban van a ház, mint az építkezés megkezdése előtt volt. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A beruházásnak több, mint két éve le kellett volna záródnia. Ehelyett az új lakások félkészen állnak, egyelőre csak a galambok költöztek be. És ahogy telik az idő egyre reménytelenebbé válik a helyzet.

Az eredeti megállapodásban 104,2 milliós felújítási összeg szerepel, de azóta az árak elszálltak. Az új befektető szerint a költségek és a vállalások már régen nincsenek arányban. Tehát abból a pénzkeretből, amiből 2015-ben meg lehetett valósítani a házban a fejlesztéseket, abból ma 2019-ben már jóval kevesebb dolgot lehet kihozni. Az ázással, repedésekkel, kéményekkel kapcsolatos hibákat szerintük a lelépett kivitelező cég szakszerűtlensége okozta. 

Zita szerint azért hagyták ilyen borzalmas állapotba az épületet, hogy nyomást gyakoroljanak rájuk. 

Mivel egyetlen adu még van a lakók kezében. 

A ház részéről egy aláírás még mindig hiányzik a tetőtér tulajdonjogának teljes átadásához, de a tulajdonosok addig visszatartják a teljesítést, amíg nem hozzák rendbe a tönkrement lakásaikat. A beruházó pedig azt mondja, hogy addig nem hajlandó további pénzt befektetni, amíg a tulajdonosok többsége alá nem írja a szerződést. Ráaádásul amíg nem állapodnak meg, nem is képesek folytatni a munkát, mivel már nincs áramellátásuk az építkezéshez. Az ELMŰ a Beruházó társaság javára felszerelt mérőórát leszedte, és csak akkor kapják vissza, ha az alapító okirat módosítása megtörtént.

Totális patthelyzet alakult ki, amiből senki nem látja a kiutat. Ha minden így marad, akkor a ház tönkre mehet és az új luxus lakások sem készülnek el. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.