Egymilliónál is többen tiltakoztak a brit történelem egyik legnagyobb tüntetésén a Brexit ellen

Több mint egymillióan demonstráltak 2019. március 23-án Londonban Nagy-Britannia kilépése ellen az EU-ból.Fotó: Andrea Capello/NurPhoto

A szervezők szerint a brit történelem legnagyobb, a sajtójelentések óvatosabb megfogalmazása szerint egyik legnagyobb tüntetésén egymilliónál is többen követelték új népszavazás kiírását a Brexitről. A békés londoni felvonulásra a Guardian szerint az egész országból érkeztek a britek, és rengeteg Nagy-Britanniában élő európai polgár is részt vett rajta.

A szervezők maguk is elismerik, hogy nehéz volt felbecsülni a tömeget, de ők úgy hiszik, hogy ezen még a legendás 2003-as februári béketüntetésnél is többen voltak - akkor az iraki háború megindítása ellen tiltakoztak százezrek.

Az EU-zászlók alatt vonuló százezrek látványa különös kontrasztban állt Theresa May miniszterelnök pár nappal ezelőtti nyilatkozatával, amelyben azzal vetette el az új népszavazás ötletét, hogy szerinte a britek többsége nem támogatná azt. Ebben a nyilatkozatában azzal vádolta a parlamentet, hogy a képviselők akadályozzák őt a népakarat megvalósításában. Abban mondjuk igaza van, hogy a parlament eddig

kétszer is leszavazta az alkut, amit May kötött az EU-val a kilépésről;
ugyanakkor arról is határozatot hozott, hogy megállapodás nélkül nem lehet kilépni.

Ez pedig patthelyzetet teremtett, mert az EU nem akarja újratárgyalni az alkut Mayjel, aki ezért június 30-ig kért halasztást, de az EU csak május 22-ig adna időt a nyitott kérdések - tehát gyakorlatilag az egész probléma - megoldására.

A brit társadalom teljes megosztottságára, a kialakult káoszra jellemző, hogy a Brexit-ellenes demonstráción valamennyi párt képviselői felszólaltak - ahogy mindegyik pártban vannak hívei a kilépésnek is. A Munkáspárt elnökhelyettese, Tom Watson így szombaton a volt konzervatív miniszterelnök-helyettessel, Lord Heseltine-nal osztozhatott a színpadon. Igaz, az előbbit a tömeg "Hol van Jeremy Corbyn" skandálással üdvözölte, utalva rá, hogy a Munkáspárt vezére - aki maga inkább Brexitpárti - eddig határozottan visszautasította az új népszavazás ötletét, aminek a kiírását tegnap Watson maga is követelte. (Via The Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.