Marsi Anikó felért a szakmája csúcsára

Média
2019 április 03., 08:59
comments 853

Kedden a nemzetstratégiai közérdekű Ripost, Lokál és Origo részleteket közölt a kormányellenes tüntetéseken is felszólaló Nagy Blanka ellenőrzőjéből, miután első fokon sorra bukták a pereket, amiket a kiskunfélegyházi gimnazista lány azután indított ellenük, hogy azt állították, több tárgyból bukásra áll, nem fog tudni leérettségizni.

A per iratai közé bekerült a lány ellenőrzőfüzete is, amit azért nyújtottak be, hogy a lapok állításait cáfolják. A Ripost, a Lokál és az Origo így tudta meg, milyen jegyei vannak a lánynak, és újabb cikkekben részletezték, hányszor kapott az ellenőrzője szerint rossz jegyet. (Egyébként így az is kiderült, hogy tényleg nem állt bukásra a lány, és úgy tűnik, leérettségizhet.) Litresits András, Nagy Blanka ügyvédje a 444-nek azt mondta, személyes adattal való visszaélés miatt terveznek feljelentést tenni a lapok ellen.

A világbotrány, ami arról szól, hogy mennyire kell jó tanulónak lenni ahhoz, hogy valaki bírálhassa a kormányt, természetesen a TV2 Tények című műsorát sem kerülhette el. Marsi Anikó gyakorlatilag felért a pályája csúcsára, amikor és ahogy igyekezett lejáratni a 19 éves gimnazistát az ellenőrzőfüzetében található jegyeket sorolva.

link Forrás

Marsi Anikó ezzel az alsós szintű csúfolódással vezette fel a riportot: „Az MSZP annyira meg akarta védeni a balliberális oldal trágárkodó tiniszónokát, hogy a bíróságon lebuktatta az ellenőrzőjével. Kiderült, hogy Nagy Blanka nem is olyan kiváló tanuló, mint ahogy azt megpróbálták elhitetni az emberekkel. Félévkor több tárgyból is éppen hogy megkapta a 2-est, emellett tele van 1-esekkel és 2-esekkel az ellenőrzője. Mindezt a bíróságon is bemutatta az MSZP ügyvédje, csak hogy mosdassa a védencét. Az akció mégsem sikerült.”

Hogy honnan jött, hogy bárki megpróbálta volna elhitetni, hogy kiváló tanuló a lány – aki azért perelt, mert összevissza hazudoztak róla –, az nem világos, Nagy Blanka mindenesetre a kormánymédia cikkeire kedden így reagált„Köszönöm kedves cikketek ,miszerint épphogy nem állok bukásra töriből. Hatalmas irónia, hogy ma kikaptam a töri tz-met amit az 😂új magyar demokráciából többek között az Orbán - kormányból írtam.😂 Én és az 5ös töri dogám puszilunk titeket. Na meg milyen ország az, milyen ember az aki csak egy adott jegy alapján képes elítélni.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.