Az Egyesült Államok terrorszervezetté minősítheti az iráni Forradalmi Gárdát

külföld
2019 április 06., 07:40
comments 167

A Reuters amerikai tisztviselőktől úgy értesült, hogy az Egyesült Államok várhatóan külföldi terrorszervezetté nyilvánítja az iráni hadsereg elit egységét, a Forradalmi Gárdát. Ez lenne az első alkalom, hogy Washington egy másik ország katonai egységét terroristának nevez.

A Forradalmi Gárda parádézik
photo_camera A Forradalmi Gárda parádézik Fotó: STR/AFP

Bár a lépés évek óta lóg a levegőben, a Reuters értesülései szerint az amerikai külügyminisztérium hétfőn hivatalosan is bejelenti. Korábban már a Forradalmi Gárda több tagját feketelistára tették, de a szervezet egészét még sosem.

Ugyanakkor a döntés kritikusai attól tartanak, hogy a nem éppen baráti országok ugyanezt teszik majd az amerikai hadsereggel és hírszerzéssel. Mohammad Ali Jafari, a Forradalmi Gárda parancsnoka már 2017-ban arról beszélt, hogy ha az Egyesült Államok ezt meglépi, akkor ugyanúgy tekintenek az amerikai hadseregre, mint az Iszlám Államra. A hasonló fenyegetések már csak azért is kellemetlenek, mert például Irakban, ahol amerikai csapatok is állomásoznak, a síita milíciák Irán szövetségeseinek számítanak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.