Közel 500 milliárd forintnyi vagyont fagyasztottak be az orosz bobszövetség egykori vezetőjénél Nagy-Britanniában

külföld
2019 április 12., 14:37
comments 54

A londoni Felsőbíróság jóváhagyott egy 1,34 milliárd fontos, azaz 491 milliárd forintos vagyonbefagyasztási indítványt. A vagyonbefagyasztás alanya Georgy Bedzhamov, Oroszország történetének egyik legnagyobb bank-összeomlásának főszereplője, akit a moszkvai hatóságok évek óta szeretnének elkapni. Bedzhamov az orosz bobszövetség vezetője volt, mellette pedig a csődbe ment Vneshprombank befektetője. 

Lebukása előtt, még a bobszövetség elnökeként Putyinnal
photo_camera Lebukása előtt, még a bobszövetség elnökeként Putyinnal

Az orosz központi bank 2016-ban fedezett fel egy 2,5 milliárd fontos hiányt a Vneshprombank könyvelésében, Bedzhamov ekkor menekült el Monacóba. Végül azért tudta megúszni a kiadatását Oroszországnak, mert Albert herceg személyesen járt közre az érdekében. Ezután Londonba költözött. 

A mostani bírósági döntés lehetőséget ad az elveszített befektetéseiket visszaszerezni óhajtó felpereseket képviselő vállalatnak, hogy átkutathassák Bedzhamov irodáját, másrészt pedig megtiltották az orosz férfinak, hogy elhagyja Angliát. Ráadásul a jövőben nem is költhet heti 10 ezer fontnál, azaz 3,6 millió forintnál többet, túl azon a 35 ezer fontnál, amit az albérletéért fizet. 

A most lefoglalt vagyonelemek között Tel-Avivban és Franciaország déli részén lévő luxusingatlanok mellett Luxemburgnak, Franciaországban és Anguillában bejegyzett vállalatok is vannak. 

Bedzhamov nővére, Larisa Markus jelenleg is börtönbüntetését tölti Oroszországban: kilenc évre ítélték 2017-ben, miután beismerte a gigantikus sikkasztást. Jelenleg következő tárgyalását várja, mivel azóta újabb pontokban emeltek ellene vádat. 

Markus vallomása szerint hamis dokumentumok segítségével hiteleztek ki rengeteg pénzt 286 kamuvállalat részére, miközben pontosan tudták, hogy ezt a pénzt a bank sosem fogja viszontlátni. 

Az orosz média beszámolói szerint a becsapott és meglopott befektetők között a Kreml több befolyásos tisztviselője mellett állami cégek, illetve az orosz ortodox egyház is szerepelt. 

Bezdhamov korábban tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményeket, és szerinte politikai motivációjú akció zajlik ellene. (Financial Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.