Éppen csak megnyerték a szociáldemokraták a finn választást

külföld
2019 április 14., 18:48
comments 115

Parlamenti választást tartottak vasárnap Finnországban, és elképesztően szoros végeredmény született.

Győztek a szociáldemokraták, 17,8 százalékkal. 40 képviselőjük lesz a 200 fős parlamentben. A szociáldemokraták utoljára 1999-ben győztek, bár kisebb koalíciós partnerként voltak már hatalmon azóta is.

Antti Rinne finn miniszterelnök, a finn szociáldemokraták elnöke
photo_camera Antti Rinne, a finn szociáldemokraták elnöke. Fotó: Antti Aimo-Koivisto/Lehtikuva/AFP

Második lett a Finn Párt, 17,6 százalékkal, nekik 39 képviselőjük lesz. A párt a konzervatívok csoportjához tartozik az EP-ben (a lengyel és a brit kormánypártok mellett), és ők a leginkább EU-szkeptikusok a finn belpolitikában. Az idei kampányban a klímaváltozás túllihegése, a migráció megfékezése, és a hagyományos finn értékek jegyében kampányoltak. 2015-ben, a legutóbbi választás idején hajszálra pontosan ugyanígy 17,6 százalékot kaptak, csak akkor még Igazi Finnek volt a párt neve. Akkor koalícióra léptek a náluk mérsékeltebb jobbközép pártokkal, de 2017-ben a párt frakciója kettészakadt, és akik újjászervezték magukat Finn Párt néven, azok kiléptek a koalícióból. 

A harmadik helyet 16,7 százalékkal a most leköszönt finn kormány kisebbik pártja, a Nemzeti Koalíció Pártja szerezte meg, 37 képviselőjük lesz. 

Ez a három párt majdnem ugyanannyi szavazatot kapott, nagyjából félmilliót.Csak negyedik lett a Centrumpárt, amely eddig a legnagyobb frakciót adta, és a kormány legnagyobb pártja volt. Ők 14 százalékot szereztek. Csak ez a párt ért el rosszabb eredményt mint négy éve, a többiek mind javítottak, vagy szinten tartották magukat. Nekik azonban 49 helyett csak 31 képviselőjük lesz.

Ötödikek lettek a Zöldek, nekik 20 képviselőjük lesz, 16 mandátumot szerzett a szocdemektől balra álló Baloldali Szövetség, 10-et a svéd kisebbség pártja, míg 5-öt a kereszténydemokraták.

Ha a természetes partnereket nézzük, nem jön ki senkinek sem a kormánytöbbség: a balos és zöld pártoknak sem,  és a jobbközép pártoknak sem. 

Svédországban hasonlóan nehéz helyzet alakult ki tavaly ősszel, ott is éppen csak győztek a szociáldemokraták, de nem bírtak többséget alkotni természetes szövetségeseikkel. Végül a jobbközép tömb egyik pártjával kiegyezve tudtak hosszú hónapok tárgyalásai után kormányt alakítani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.