A kormánypárti trollblogon betámadott angoltanárnő lett az ellenzék közös jelöltje Baján

politika
2019 április 30., 14:24
comments 88

Kedd délután a Sikeres Bajáért Egyesület fórumán jelentették be, hogy Nyirati Klára, helyi angoltanár lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon. 

Az eseményen Nyirati elmondta, hogy 26 évesen belépett a Fideszbe, mert úgy érezte, hogy a tettre kész fiataloké a jövő, de három évvel később jött a székházbotrány, és akkor az egész bajai csoporttal együtt kilépett a pártból. majd 24 évig nem politizált, de amikor megismerkedett a Momentummal, meglátta bennük azt az erőt, amit 30 évvel korábban az akkori Fideszben. 

Nyirati Klára januárban már szerepelt a 444-en, amikor egy Bajai Nemzeti Oldal nevű blog az országos fideszes média szóhasználatához kísértetiesen hasonló nyelvezettel kezdett lejáratócikkeket publikálni róla és más tanárokról. 

link Forrás

Nyirati Klára, az egyik helyi egyházi iskola angoltanára azért került fel a blogra, mert a Momentum helyi elnökeként részt vett egy budapesti tüntetésen, egy másik bajai tanárt pedig O1G-s Facebook-profilképe miatt pécézett ki az ismeretlen szerző.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.