Elon Musk pályára állította az első 60 műholdat az űrbeli internetes projektjéhez

TECH
2019 május 24., 07:05
comments 147

Csütörtök késő este lőttek fel egy Falcon-9-es rakétát Floridában, mely 60 műholdat állított pályára. A tervek szerint a SpaceX egy bolygó körül keringő közvetítő rendszert kíván kiépíteni, amely gyors és stabil internetelérést tudna majd biztosítani világszerte. 

link Forrás

A műholdak egy korai stádiumát jelölik az Elon Musk irányítása alatt álló SpaceX 'Starlink'-hálózatának, melyben a tervek szerint 12 ezer műholdat lőnének majd fel. A SpaceX mellett több vállalat is tervez hasonló projekteket, a brit OneWeb mellett az Amazon is kísérletezik műholdhálózattal. 

A műholdak a Falcon belsejében
photo_camera A műholdak a Falcon belsejében Fotó: HO/AFP

A SpaceX közleménye szerint a kilövés után mindössze egy órával sikerült pályára állítani a műholdakat. A több milliárd dolláros költségvetésűre becsült program részleteit a SpaceX viszonylag titokban tartja, Musk annyit árult el pár napja, hogy az egyenként 227 kilogrammot nyomó műholdak pályára állítása az egyik legnehezebb mérnöki feladat volt, mellyel valaha meg kellett birkózniuk. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.