Toroczkai orbáni jelszavakkal zárta az EP-kampányt

politika
2019 május 25., 11:21
comments 174
photo_camera Fotó: PETER KOHALMI/AFP

A Mi Hazánk Mozgalom és elnöke, Toroczkai László a parlament előtt tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját, és még szerencse, hogy élőben tette, mert ha csak közleményt adott volna ki, könnyen összekeverhették volna akár a Fidesszel és Orbán Viktorral is. 

Leszámítva ugyanis a végén a menetrendszerinti cigányozást, egy nappal az EP-választás előtt Toroczkai majdhogynem szó szerint felmondta a Fidesz kampányszövegeit. 

A pártelnök a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az Európai Unió ma már „gyakorlatilag úgy működik, mint egy diktatúra és a szovjet időkre emlékeztet minket, ahogy Brüsszel politikai dogmákat közvetít az európai emberek és politikusok felé." 

Szerinte az Európai Unió fordítva tevékenykedik, mint kéne, és politikailag a nemzetállamok egységesítésére törekedik, ami ellen Magyarországnak körmeszakadtáig küzdenie kell. 

Azt is elmondta, hogy „elutasítják az Európai Egyesült Államok vízióját, mert ha az megvalósulna, akkor egy gyarmatosító birodalommá" alakulna át az Európai Unió. Ehelyett Toroczkai és pártja „nemzetek Európájában gondolkodik, ami azt jelenti, hogy kizárólag gazdasági értelemben kellene egységesíteni az Európai Uniót”, ami azt is jelenti, hogy európai minimálbért kell bevezetni. 

Toroczkai a sajtótájékoztatóján azt sem titkolta, hogy ők a Jobbik egykoron 20 százalékos táborát célozzák, legalábbis remélik, hogy a közeljövőben maguk mögött tudhatják őket, de azért elfogadnak voksot már pártok korábbi támogatóitól is. A kormány támogatóiról, vagy az ő meggyőzésükről az MTI tudósítása szerint nem esett szó. 

Az esemény végén azért hagyott időt kedvenc témájára is, és arról beszélt, hogy a törökszentmiklósi demonstráció után Hajdúhadházra és Miskolcra látogat majd, ahol a közelmúltban "cigány származású elkövetők brutális bűncselekményeket követtek el". Elhangzott továbbá, hogy lesz demonstrációjuk Egerben is, ahol a Magyarország területi integritása mellett tüntetnek majd.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.