Kálmán Olga a DK főpolgármester-jelöltje

POLITIKA
2019 június 06., 10:17
comments 1737

A Szabadság téren tartott sajtótájékoztatót Kálmán Olga televíziós műsorvezető és Dobrev Klára, a DK európai parlamenti listavezetője. 

Most jelentették be, hogy a DK Kálmán Olgát indítja főpolgármester-jelöltnek. Kálmán Olga részt vesz az ellenzéki előválasztáson.

Kálmán Olga azt mondta, hogy budapesti jelöltnek tekinti magát, akit a DK támogat, de reméli, hogy később a többi ellenzéki párt támogatását is elnyerni.

Dobrev Klára a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Kálmán Olga jelölése nem érinti az ellenzéki pártok kerületi megállapodásait, és írásban kötelezték el magukat, hogy bárki nyeri az ellenzéki előválasztást, azt fogják támogatni Budapesten, de bízik benne, hogy ez a személy Kálmán Olga lesz.

Kálmán Olga arról beszélt, hogy Budapesten élő emberként ismeri a város problémáit, ilyen értelemben van programja, ráadásul évtizedek óta a közélettel foglalkozik, így a politikai és gazdasági ügyekre is rálátása van, de végleges, írott programját azután akarja kialakítani, hogy a következő hetekben találkozik és beszélget a választópolgárokkal.

Kálmán Olga bejelentése után nagyon úgy néz ki, hogy valódi versengés lesz az ellenzéki előválasztáson, ahol

Puzsér Róbert médiaszemélyiség eredetileg az LMP és a Jobbik jelöltjeként indult volna, de a héten közölte, hogy ő nem indul az előválasztáson, majd ezután az LMP megvonta tőle a támogatását.

A jelenlegi állás szerint így

  • Tarlós István a Fidesz KDNP jelöltje,
  • az ellenzéki előválasztás győztese (Karácsony Gergely, Kerpel Fornius Gábor vagy Kálmán Olga)
  • és Puzsér Róbert

mérkőznek majd egymással ősszel a főpolgármesteri tisztségért.

UPDATE 12:33

Kálmán Olga bejelentése után néhány perccel a Párbeszéd emailben értesítette a szerkesztőséget, hogy Karácsony Gergely 13:30-ra tervezett sajtótájékoztatója elmarad.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.