15 milliós óvadék fejében szabadulhat a Viking Sigyn ukrán kapitánya

bűnügy
2019 június 12., 06:47
comments 58

15 millió forint óvadék ellenében szabadulhat előzetes letartóztatásából a Viking Sigyn ukrán kapitánya, akit a magyar hatóságok a vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó veszélyeztetésével gyanúsítanak. A bírság másodfokú határozata fenntartotta az első fokon elrendelt letartóztatást, de kiegészítette az óvadék lehetőségével. A bíró döntése alapján az ukrán kapitány az óvadék befizetése után is bűnügyi felügyelet alatt állna, vagyis nyomkövetőt raknának rá.

Az ítélet szerint emellett a kapitánynak hetente két alkalommal személyesen is meg kell jelennie a nyomozást végző hatóságnál.

Az ukrán férfi ügyvédje már korábban jelezte, hogy kifizetik az óvadékot. Ugyanő azt is állította, hogy jelenleg semmi sem bizonyítja, hogy ügyfele okozta volna a tragédiát. Május 29-én este a Viking Sigyn a Margit híd közelében ütközött a Hableány sétahajóval, maga alá gyűrve a kisebb járműt. A Hableány másodperceken belül elsüllyedt, mindössze hét utasát sikerült kimenteni. 24 halálos áldozat maradványait már megtalálták, négy eltűntet még keresnek. (Via Index)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.