A Boeing vezetője elismerte, hogy hibát követtek el

külföld
2019 június 16., 20:35
comments 160

A Boeing amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat vezetője vasárnap elismerte, hogy cége hibát követett el a 737 MAX típusú gépekkel kapcsolatban, és időbe telik a bizalom visszaszerzése két személyszállító gépük lezuhanása után.

Denis Muilenburg, a vállalat elnök-vezérigazgatója erről Párizsban beszélt újságírók előtt. Mint mondta, a cég kapcsolattartása a légügyi szabályozással, a vásárlókkal és a közönséggel "nem volt következetes, és ez elfogadhatatlan". Az amerikai légügyi hatóság azért hibáztatja a vállalatot, mert több mint egy évig elhallgatta előtte, hogy a típus gépeiben a pilótafülke riasztóberendezése nem működik, mégpedig szoftverhiba miatt.

A 737 MAX gépeket átmenetileg kivonták a forgalomból azután, hogy március 10-én a felszállás után szinte azonnal lezuhant az etióp légitársaság Boeing-gépe, és öt hónappal korábban balesetet szenvedett az indonéziai Lion Air szintén Boeing 737 MAX gépe. A két katasztrófában 346 ember vesztette életét.

Muilenburg abban bízik, hogy a szoftver májusban befejezett felújítása után, még ebben az évben visszakerülhet a típus a forgalomba. Ha érdekli, mi pecsételte meg a Boeing-gépek sorsát, itt elolvashatja! (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.