Fákat döntve, pincéket elárasztva, házakat felgyújtva vonult keresztül a vihar az országon

időjárás
2019 június 16., 20:23
comments 100

A keleti országrészben a viharos időjárás miatt több vonalon is fennakadások vannak a vonatközlekedésben vasárnap este - közölte a Mávinform az MTI-vel. A miskolci fővonalon Emőd és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás között leszakadt a felsővezeték, ezért ezen a szakaszon a vonatok csak egy vágányon közlekednek.

A Szerencs-Nyíregyháza vonalon villámcsapás miatt nem működik a biztosítóberendezés Görögszállás és Nyírtelek között. Ezeken a vonalakon 40-70 perces késésekre kell számítani az éjszakai órákig.

A záhonyi vonalon 21 órától Püspökladány és Ebes között tartós felsővezetéki zárlat miatt a vonatok várakozásra kényszerülnek.

A tűzoltóknak is sok munkát ad a vasárnapi vihar, délután Bács-Kiskun és Pest megyébe, este pedig már Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe is riasztották őket kidőlt fák, lefújt tetőcserepek és leszakadt vezetékek miatt.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a szél által kicsavart és kidőlt fák, valamint leszakított elektromos vezetékek eltávolításához, lakóházak pincéjében és udvarán álló víz szívatásához, az eső miatt beázott falú házakhoz, villámcsapás miatt kigyulladt épületekhez riasztják a tűzoltókat, akik folyamatosan hárítják el a károkat.

Ilyenek történtek:

  • A Bács-Kiskun megyei Bócsán, az 54-es főút több szakaszán fák borultak az úttestre megállítva a forgalmat.
  • Nagybaracskán, a Szent István utcában a leszakadt elektromos vezeték az úttestre lóg, ezért a tűzoltók az áramszolgáltató szakembereit is értesítették.
  • Izsákon, a Szabadság téren egy fa dőlt egy üres személyautóra.
  • Az orgoványi Felsőjárás tanyán egy hatméteres akácfa dőlt egy lakóépületre, Fülöpszálláson, a Székekpuszta tanyánál szintén egy kidőlt fa okoz gondot.
  • Pest megyében Tápiószeléről érkezett a legtöbb riasztás: a Jókai úton a villanyvezetékre, a település és Tápiógyörgye között pedig egy autó elé dőlt egy fa.
  • A Györgyei úton nemcsak az elektromos vezetéket, de a távközlési kábeleket, illetve egy lakóház tetejét is megrongálta egy kidőlt fa, a Lehel úton pedig egy kerítésre dőlt fa a gázvezetékben is kárt tett.

A tolna megyei Hőgyészen, Szálláspusztán villám csapott egy lakóházba, a lakók porral oltóval eloltották a tüzet még a tűzoltók kiérkezése előtt, az egységek pedig egy vízsugárral fejezték be a végleges oltást.

A villámcsapás következtében az épület elektromos hálózata és berendezései megsemmisültek - közölte a katasztrófavédelem. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.