A homokra és a hangos labdapuffogásra panaszkodó lakók miatt bezáratja az önkormányzat a kispesti strandröplabda bázist

sport
2019 július 05., 04:30
comments 473

Május 28-29-én Amatőr Fővárosi Középiskolai Strandröplabda Bajnokságot rendeztek Kispesten. Egészen pontosan a Kispesti Uszoda napozókertjében, öt pályán. A verseny védnöke Gajda Péter polgármester volt. Előtte is, azóta is volt több verseny az ország jelenlegi legnagyobb területű strandröplabda bázisán.

Július 13-tól viszont az önkormányzat bezáratja a helyet. 

A bezárásról a Röplabda Szövetség honlapján jelent meg először egy közlemény. Ebben azt írják, hogy „a XIX. kerület polgármestere bekérette a Kispest SE elnökét a polgármesteri hivatalba, ahol megdöbbentő hírt közölt vele: néhány helyi lakos tiltakozása miatt július 13-tól mindenféle strandröplabdázó tevékenységet be kell szüntetni a Kispesti Uszoda területén”. 

A közlemény szerint Gajda Péter polgármester arra hivatkozott, hogy a lakosoknak nem tetszett, hogy a versenyek és az edzések során száll a por és a labdák pattogásának hangja is zavarja őket. „Az igazság az, hogy reggel 9 óra előtt nem kezdődnek sem versenyek, sem pedig edzések, és sötétedést követően pedig játszani sem lehet, tehát csendháborításról sem lehet szó (ezzel az erővel az utcán járó járművek közlekedése ellen is tiltakozhatnak a lakók, hiszen az is hanggal meg füsttel jár), azonban mindezek ellenére a polgármester a sportágra nézve hozott negatív döntést”.

Kispesten az uszoda területén már a 90-es években elejétől strandröplabdáztak. A röplabdaszövetség támogatásának is köszönhetően a pályák száma egyre nőtt, májustól szeptemberig edzések, táborok, versenyek váltották egymást. A röplabdások szerint „a létesítmény jelenleg is a legaktívabb a felnőtt és utánpótlásversenyek rendezésében, s gyakorlatilag minden hétvégén több száz fiatal lép pályára a kispesti homokon”. 

photo_camera Uszoda, strandröplabda-pályákkal Fotó: Google Maps

Az Index megnézte a helyszínt. Kiderült, hogy a lakókat leginkább az uszoda hátsó részén 2015-ben megépített új pályák zavarják. A konfliktusokat enyhítette volna, ha az eredeti terveknek megfelelően a pályákat befedik, így a homokot nem fújta volna át a szél szomszéd házakhoz, a labdák sem repültek volna át a kertbe, a labdák puffogása és a játékkal járó egyéb zajt is felfogta volna a fal. Nem így lett, a lakók pedig folyamatosan tiltakoztak

A röplabdások azt elismerik, hogy hangosabb lett a környék a pályák kiépítésével. Abban viszont egymásra mutogat az önkormányzat és az egyesület, hogy miért nem fedték be a létesítményt. A röplabdások szerint a Kispest SE már két éve hozzálátott volna a munkákhoz, a Röplabda Szövetség támogatásából, de a kispesti polgármesteri hivatal nem járult hozzá az építkezéshez. 

photo_camera Fotó: Budapest Pictures videójából

Gajda Péter MSZP-s polgármester ugyanakkor azt írta lapunknak, hogy a lakók és a röplabdások közötti konfliktust rengeteg egyeztetéssel próbálták orvosolni, többek között azzal is, hogy tulajdonosi hozzájárulást adtak egy tervezett csarnok felépítéséhez, „amit sajnálatos módon a Kispest SE és a Strandröplabda Szövetség eddig nem tudott megvalósítani”. Gajda szerint támogatásukról biztosították a Kispest SE-t arról is, hogy egy zajvédő-fal felépítéséhez is hozzájárulnak, „ami a környéken lakók nyugalmát, környezeti terhelésének csökkentését szolgálta volna, de a Kispest SE nem tudta biztosítani a zajvédő-fal felépítéshez szükséges további anyagi forrásokat”. 

Az ellentmondást Kerekes Balázs, a Kispest SE elnöke oldotta fel. Két projekt van ugyanis. Az első, amiben megépültek az új pályák. Ennek második üteme lett volna egy könnyűszerkezetes csarnok felhúzása, amit viszont nem engedélyezett az önkormányzat. A csarnok felépítését ugyanis részletekben finanszírozta volna az Emmi, így előbb meglettek volna a falak, aztán a világítás, majd a fűtés, stb. Az önkormányzat viszont az egész projekt költségét (nagyjából 100-110 millió forintot) előre egyben akarta látni, nehogy félbemaradt torzó legyen az uszoda hátsó részén. Az Emmi viszont előre nem adta oda a teljes összeget. Ezért az önkormányzat nem adta ki az engedélyt. Így nem tudták felépíteni a lakók panaszaira megoldást jelentő csarnokot.

És van egy másik, friss projekt. Ez jóval nagyobbat léptékű, 1,5 milliárdos. Egy új strandsportközpontot hoztak volna létre, taopénzből. Az önkormányzat itt előzetesen valóban adott hozzájárulásokat, még ha nem is minden esetben, amire szükség lenne. De ez még nagyon kezdeti stádiumban van, ha egyáltalán összejön rá a 1,5 milliárd, a lakók mostani panaszait csak középtávon oldotta volna meg.

Szálló homok

Arra a kérdésünkre, hogy hogyan jutottak el a bezárásig, Gajda Péter polgármester azt válaszolta, hogy a panaszok újra felerősödtek, az érintett utca összes lakója tiltakozott és birtokvédelmi eljárás is volt az ügyben. „Az ANTSZ jelentős határérték túllépést mért szálló porban, a homokos pályák miatt és verseny idején a zajszint is túllépi a megengedett határértéket. Ezért az önkormányzat ügyvédi felszólítást kapott a pályák bezárására, felszámolására”.

Ezután kezdeményezett egyeztetéseket a polgármester a Kispest SE-vel és a Kispesti Uszodával. Azt írta, hogy itt állapodtak meg abban, hogy az idei meghirdetett nyári versenyek végeztével, július közepe után további versenyek és edzések nem lesznek a Kispesti Uszodában. 

A röplabdások a közleményükben ugyanakkor azt írták, hogy a döntés miatt számos, már beregisztrált verseny is elmarad. A nagyobb gond szerintük az, hogy hol tudnak edzéslehetőséget találni több száz fiatal strandröplabdázónak.

A lakók érdekérvényesítő képessége nyilván erősebb kampány idején, egy többéves konfliktus megnyerésére most volt jó esélyük egy újrainduló polgármesternél. A bezárás hírére viszont a megszüntetés ellen tiltakozók indítottak petíciót. Nem azok, akik ott laknak, hanem akik eddig használták a telepet. 

Gajda a nekünk küldött válaszokban nem győzi hangsúlyozni, hogy Kispest sportbarát kerület, „minden évben több millió forinttal támogatjuk a Kispest SE-t”. Az Indexnek nyilatkozva Kerekes Balázs, a Kispest SE elnöke azt vetette fel, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő és most felújított Tichy Lajos Sportcentrumban alakíthatnának ki strandröplabda pályákat. Gajda szerint vizsgálják a lehetőséget.  

A Tichy Lajos Sportcentrumot valóban most adták át, de lehet, mégsem lesz annyira egyszerű beszuszakolni egy vadonatújan felújított sporttelepre villámgyorsan hat strandröplabdapályát (a játékpálya 16x8 méteres, amit legalább 3 méteres kifutó vesz körül). Az egykori KAC-pálya korszerűsítésére 350 millió forintot fordítottak, a főépületet teljesen átépítették, felújították a dzsúdótermet, új lett a futókör. A költségek nagy részét, 200 millió forintot a Magyar Labdarúgó Szövetséggel dobta be, ebből valósult meg a nagyméretű műfüves focipálya, az öltözők felújítása, építése, valamint két mosdó, illetve a világítás. Éppen az MLSZ-finanszírozás miatt kellett mennie innen az ország legjobb rögbicsapatának, mert nem használhatják a fociszövetség pénzén felújított pályát, nehogy tönkretegyék, és amúgy is a focistáké az elsőbbség. 

Itt kellene találni valahol hat strandröplabda-pályányi helyet, nyilván nem az MLSZ által épített műfüves részen. Kerekes Balázs egyesületi elnök szerint lenne hely, de van pár buktató. Az egyik, hogy ugyanide terveznek egy kézilabdacsarnokot, és az belelógna a pályákba. A másik, hogy arra egyelőre nem kaptak ígértetet, hogy ha valóban itt lenne az új helyszín, akkor az önkormányzat idén forrást is biztosítana a pályák kiépítésére. Márpedig az több millió forint és 1-1,5 hónapos munka, a szezon jó része biztosan kiesik. És egy ideig azokat az öltözőket kellene használni, amit a focisták, legalábbis addig, amíg konténerekből nem alakítanak ki sajátot. Ha találnak erre és a pályák építésére támogatót. 

Egyébként ha strandröplabda-pályát nem is, de egy strandkézilabda-pályát kialakítottak a telepen önkormányzati pénzből, a bal alsó sarkban látható. Mellette egy paintballpálya, azt nézték ki a homokos röplabdapályák helyszínének. Már csak egy kicsit át kellene tervezni a kézilabdacsarnok helyét. 

photo_camera A Tichy Lajos Sportcentrum. Elsősorban focistáknak, de van ott egy strandkézilabda-pálya is. Hat strandröplabda-pályának keresnek helyet július közepétől. Fotó: Gajda Péter/Facebook

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.