Már csak rövid ideig lehet megmászni Ausztrália leghíresebb szikláját, ezért hosszú sorokban tolonganak ott a turisták

külföld
2019 július 11., 13:46
comments 162

Ausztrália egyik legismertebb szikláját, az Ulurút még október végéig lehet látogatni. A sziklát is magába foglaló nemzeti park vezetősége még 2017-ben döntött úgy, hogy két éven belül kitiltják a turistákat a különleges látványú képződményről. 

link Forrás

Most pedig, hogy közel a vég, hosszú sorokban kígyóznak a turisták, erről rengeteg fotó is készült a napokban. A világörökségi helyszínként is nyilvántartott Urulu mellett ráadásul a turisták nem viselkednek túl szépen: a beszámolók szerint szeméthalmok maradnak utánuk, és többen közülük a látogatók elől lezárt részére is benéznek a nemzeti parknak. 

link Forrás

A terület eredeti tulajdonosai őslakos törzsek voltak, és a szövetségük már régóta kezdeményezte, hogy a turistákat ne engedjék fel a sziklára, mivel hitviláguk szerint ez egy szakrális hely, ráadásul a szikla mászása közben rendszeresen haltak és sérültek meg turisták, ami miatt pedig felelősnek érezték magukat. Az ötvenes évek óta 37 halálesetet regisztráltak a sziklán, legutóbb egy 76 éves japán turista halt meg tavaly nyáron. 

link Forrás

A környékre amúgy az elmúlt években évről évre egyre több turista látogatott el, tavaly már közel 400 ezren voltak, viszont egyre kevesebben voltak, akik a szikla megmászása mellett döntöttek. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.