Aláírta János

politika
2019 július 12., 06:53
comments 463

Áder János köztársasági elnök ellátta kézjegyével a törvényt, ami elveszi a kutatóhálózatot és az akadémia saját vagyonának nagyobb részét az MTA-tól. Korábban kutatók és a tudományos élet képviselői és politikusok is kérték Ádert, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak.

A jogszabály ellen itthon és külföldön is tiltakoztak.

A törvény értelmében a kutatóhálózat az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) alá helyezi, amelynek vezetőit a miniszterelnök nevezi ki.

A Magyar Tudományos Akadémia pénteken délelőtt közleményben kérte Ádert, hogy ne írja alá a törvényt, azt írták

„A Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai és a hozzájuk tartozó, a tudomány iránt elkötelezett tagjai aggodalommal figyelik az MTA kutatóintézeteinek leválasztását az MTA köztestületéről. Meggyőződésünk, hogy a Parlament által elfogadott törvény ellentétes az ország érdekeivel, nem segíti, hanem akadályozza az új tudományos eredmények elérését, ezáltal a műszaki és társadalmi innovációt. Ezért kérjük Elnök Urat, hogy ne írja alá a törvényt, hanem kezdeményezzen alkotmányossági vizsgálatot.”

A tudósok azonban kicsit elkéstek, mire szétküldték a közleményt, Áder már alá is írta a jogszabályt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.