Nincsenek életveszélyben a magyarok, akiknek az autójába a horvát autópálya fizetőkapujánál csapódott bele egy autó

baleset
2019 július 12., 19:25
comments 172

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy magyar család három tagját, miután a horvát autópálya fizetőkapujánál nagy sebességgel beléjük rohant egy horvát rendszámú gépjármű - erről mi is beszámoltunk ma reggel. A Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az M1-nek azt mondta: egyikük sincs életveszélyben, állapotuk stabil. Az M1 úgy tudja, hogy a sérülteket, a horvát sajtó értesüléseivel szemben, nem tartják mesterséges kómában, mindannyian maguknál vannak.

Az eset csütörtökön délután történt az A4 autópályán, a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál. A magyar család a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - szemtanúk szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amit egy 35 éves horvát állampolgár vezetett. Az óriási ütéstől a magyarok autója először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.

Háromnegyedórát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a 38 éves magyar férfit és a 38 éves magyar nőt, valamint a gyermeküket. Válságos állapotban szállították őket kórházba. 

Menczer Tamás, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkára az M1-nek azt mondta: az apa és a fiú műtétüket követően az intenzív osztályra került, de állapotuk stabil. Az édesanya állapota is stabil - közölte.

(MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.