Eurostat: Az EU-ban Magyarországon van az ötödik legmagasabb halálozási arány

Egészségügy
2019 július 16., 11:54
comments 213

Keringési rendszeri betegségekben, elsősorban szívrohamban vagy agyvérzésben hal meg a legtöbb ember az Európai Unióban, a második leggyakoribb halálok a különféle rákos megbetegedés – írta az értékelésében az EU statisztikai hivatala.

Az Eurostat friss jelentése szerint 2016-ban 5,1 millió volt a halálozások száma az EU-ban, kb. 80 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Közülük 1,7 millióan 75 év alattiak voltak, 1,5 millióan 75 és 85 év közöttiek, 1,9 millióan pedig 85 évnél idősebbek.

Több mint 1,8 millióan különböző keringési rendszeri betegségekben haltak meg, 1,3 millióan rákban. Előbbi a halálesetek 36 százalékát, utóbbi a 26 százalékát tette ki.

A keringési rendszeri betegségek jelentették a legfőbb halálokot 24 EU-tagországban, míg Dániában, Franciaországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában ez a rák volt.

A vezető halálokok tekintetében a harmadik helyen a légzőszervi megbetegedések álltak, amik miatt 422 ezer ember vesztette életét (8 százalék).

Balesetekben és egyéb külső okok miatt 237 ezren (5 százalék) haltak meg, emésztőrendszeri megbetegedésekben 222 ezren (4 százalék), mentális zavarokban – például demenciában – 220 ezren (4 százalék), idegrendszeri betegségekben – például Alzheimer-kórban – pedig 219 ezren (4 százalék).

Az Európai Unióban 100 ezer lakosra átlagosan 1002 halálozás jutott 2016-ban.

A legalacsonyabb halálozási arányt Spanyolországban (829), Franciaországban (838), Olaszországban (843), Máltán (882), Luxemburgban (905), valamint Svédországban (913) regisztrálták. A skála másik végén Bulgária (1602), Lettország és Románia (1476), Litvánia (1455) és Magyarország (1425) található.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.