Kárász Róbert az ATV reggeli műsorában védte meg a szédítő tempóban fejlődő magyar egészségügyet

Média
2019 július 18., 10:36
comments 402

Érdekes beszélgetés zajlott ma reggel az ATV Start című műsorában, ahol Kunetz Zsombor (akinek egyébként itt a 444-en is van egy egészségügyi blogja) orvossal beszélgetett Kárász Róbert műsorvezető.

„Nagy örömmel mondtuk mi itt Judittal, de gondolom a mentősök még jobban örülnek ennek, amit ugye Kásler  miniszter úr bejelentett, és láthattuk is a bejelentésnek egy részét, mármint a tartalmát, az eszközökről, hogy 1.6 milliárd forintos értékben az Országos Mentőszolgálatnál eszközbeszerzésre került sor, olyannyira, hogy kérem szépen ez 2500 darab új eszközt jelent, ebből van 300 defibrillátor, 150 speciális lélegeztetőgép, és egy csomó más eszköz. Akkor ön is elismeri, nem, hogy az egészségügy területén fantasztikus fejlődések vannak?”

Kunetz azt válaszolja, hogy jó a fejlesztés, csak hogy itt arról van szó, hogy 10+ éves, elavult eszközöket cserélnek le újabbra, ami szerinte természetes kellene, hogy legyen.

„Megértettem Kunetz úr. Akkor ha azt mondom, amit ugye szintén Kásler miniszter úr említett, és örömmel jelentette ezt be, hogy 2010 óta a kormány folyamatosan fejleszti a mentőszolgálatnak például azon részét... újabb és újabb mentőállomásokat adnak át, újabb és újabb mentőállomásokat újítanak fel, akkor ez most már tényleg pestiesen nem mondjuk azt, hogy smafu.”

Kunetz nem mondja, hogy smafu, csak, hogy még a fővárosban sem ér ki mindig 15 percen belül a mentő, pedig Nyugat-Európában már 8 perc az elvárt szint.

„Mindjárt kérdezni fogom a sürgősségi ellátásról, hiszen ott nagyon nagy előrelépések történnek Kásler miniszter úr szerint, de még mielőtt erre rákanyarodnánk, hadd mondják azért már egy olyan dolgot, amivel csak egyet ért, mert eddig kettőből kettővel messze nem értett egyet. Azt mondja a miniszter úr, hogy nagyon nagyon sok mindent megtesz a kormány annak érdekében, hogy a mentősöknek például a bérét rendezze, 2010 óta, ez csak egy példa, statisztika, 2010 óta képzelje el, duplájára emelték a mentősöknek a bérét”

Az örök elégedetlen Kunetz itt felveti, hogy egy banki frontoffice-ban még mindig sokkal többet lehet keresni, de Kárász visszavág.

„Egy csomó más munkaterületre ezt lehetne mondani, hogy a pedagógus miért nem keres annyit, mint egy office manager, az office manager miért nem keres annyit, mint a Magyar Nemzeti Banknak az elnöke.”

Kárász nagyon csalódott.

„Háromból háromba nem sikerült olyat mondanom, amit ön is elismert volna, vagy jónak látna, vagy elfogadhatónak találna, akkor nézzük a sürgősségi ellátást, ez akkor a negyedik mondásom.”

Kunetz ekkor elneveti magát, azt mondja nehéz olyasmivel egyetértenie, ami csúsztatáson alapul.

„Az elmúlt hetekben több olyan sokkoló jellegű hír-cikk jelent meg a sajtóban, amikor a sürgősségi ellátás akadozását vagy mélyrepülését vették górcső alá. Ön mit tapasztal, mi a helyzet ezen a területem?”

Az orvos elbizonytalanodik, hogy mivel kellene egyetértenie, hogy baj van, vagy hogy nincs. Itt, az interjú utolsó másfél percében úgy tűnik Kárász tényleg kíváncsi a vendége véleményére. Kunetz szerint a sürgősségi ellátásban komoly problémák vannak, Kárász ezen a kijelentésén nem háborodik fel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.