A magyar foci újabb szégyene: liechtensteini csapat ejtette ki a Fehérvárt

foci
2019 augusztus 01., 17:33
comments 844

Az Európa-liga selejtezőinek 2. körében a liechtensteini Vaduz 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt, ezzel 2-1-es összesítéssel kiejtette a magyar csapatot. A Vaduz a svájci másodosztályban játszik. 

photo_camera A 2. gólt ünneplik a liechtensteiniek

Az első meccs is gyenge volt, a Fehérvár csak 1-0-ra nyert Felcsúton, a szurkolók kifütyülték a csapatot, amit a csapatkapitány Juhász Roland elég rossz néven vett. A második meccs már maga volt a katasztrófa, a Vaduz a 61. percben megszerezte a vezetést 11-esből, jött a hosszabbítás. A 100. percben Coulibaly is betalált, ezzel már a Vaduz állt továbbjutásra. A Fehérvár az utolsó 10 percben kezdett el iparkodni, ekkor már emberelőnyben is voltak, mert kiállították a Vaduzból Antoniazzit a 107. percben. De ez is kevés volt, a tavaly Európa-liga csoportkörös fehérváriak kiestek. A szurkolók már meccs közben kurvagyengéztek.

Kiesett a Debrecen (0-3 után 1-4, összesítésben 1-7) a Torino ellen, és botrányos körülmények között a Honvéd is a román Craiova ellen, két 0-0-s meccs után, büntetőkkel. A Honvéd meccse sokáig állt, mert a román szurkolók egy petárdát dobtak a bíró mellé. A játékvezetőt ápolni kellett. 

link Forrás

Hosszú szünet után folytatódott a meccs, egyetlen percet játszottak csak le. A büntetőket aztán jobban rúgták a románok, de ennek még biztosan lesz folytatása, a Honvéd is simán nyújthat be óvást, de az UEFA is biztosan büntetni fog.  

Ma a három magyar csapat összesen 1 gólt lőtt, úgy, hogy két meccsen is hosszabbítás volt.   

A négy magyar csapat közül csak a Fradi van még versenyben, a Bajnokok Ligája selejtezőjében a horvát Dinamo Zagreb ellen játszanak jövő héten. De végülis az augusztust mind a négy csapat megélte.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.