Az akadémiai kutatóhálózatok új vezetője uszítással vádolta azokat, akik ellenezték a kinevezését

TUDOMÁNY
2019 augusztus 04., 06:13
comments 541

Az MTA-tól elvett kutatóhálózatokat összefogó intézmény csütörtökön kinevezett vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban szólt vissza az Akadémiai Dolgozók Fórumának, ami korábban azt nyilatkozta: elismert tudós nem vállalja el a kormányzati befolyás alá vont Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) vezetését. Maróth Miklós róluk azt mondta: „az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet”.

De a kutatóhálózatok új vezetője szóba hozta azokat is, akik amiatt bírálták Lovász László MTA-elnököt, amiért elfogadta az új helyzetet. Maróth szerint „akik a jövőért aggódva azt várják el az Akadémia elnökétől, hogy partizánháborúba kezdjen, a tudomány legfőbb károkozói. Lovász elnök úr felelősségteljesen és helyesen járt el. Csak felelőtlen elemek folytatják az uszítást, jobb lenne, ha inkább magukba néznének, és felismernék saját szerepüket a történet alakulásában”.

Orbán Viktor miniszterelnök és Maróth Miklós akadémikus, az intézet igazgatója kezet fog az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán Piliscsabán 2019. április 9-én
photo_camera Orbán Viktor miniszterelnök és Maróth Miklós az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Elmondta azt is, hogy „nem kell félni, hogy a hatalom belenyúlna az intézeti hálózat munkájába, ám a prioritásokat joga van meghatározni”. 

Hozzátette, hogy Orbán Viktor stratégiai tervezéssel foglalkozik, az irányokat szabja meg.Maróth egyébként nem tart a fiatal kutatók tömeges kivándorlásától. Személy szerint egyébként támogatja a külföldi tapasztalatszerzést, sőt, minden érintettet erre buzdít, csak „utána jöjjenek haza, folytassák itthon a kutatást”. 

link Forrás

Maróth Miklós ismert klasszika-filológus, egyben régóta a Fidesz értelmiségi holdudvarának tagja. Korábban volt a Pázmány bölcsészkarának dékánja, illetve 2014-ig az MTA alelnöke is. Ekkor elindult az elnöki tisztségért, de végül Lovászt választották meg. A sajtóban emlegették már Orbán Viktor barátjaként is, így merülhetett fel a neve 2015-ben mint lehetséges köztársasági elnök. Orientalistaként a migránsozó kampány beindulása óta gyakori szereplője a kormánypárti médiának, ahol rendre elmondhatja, „lehetetlen a muszlimok integrálása”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.