Neonáci szimpátiája miatt menesztette csapatkapitányát egy német klub

külföld
2019 augusztus 05., 19:37

A harmadosztályban szereplő Chemnitzer FC megvált csapatkapitányától, miután a játékos nyílt szimpátiáját fejezte ki a klub neonáci szurkolói felé. Az egykori Lipcsében is játszó csatár, Daniel Frahn egy sérülés miatt kihagyta a klub szombati meccsét, a mérkőzést ugyanakkor nem a kispadon, hanem a nézőtéren tekintette meg, ahol a klub ismert szélsőjobboldali huligánjai mellett állt.

A 32 éves játékost márciusban már megbüntette a klubvezetés, miután részt vett egy ismert huligán és szélsőjobboldali aktivista temetésén, miközben egy olyan fekete pólót viselt, melyen az volt olvasható, hogy támogasd a helyi huligánokat. Frahn akkor elnézést kért, azt mondta, hogy csak az elhunyt rokonai iránt érzett együttérzés miatt vett részt a megemlékezésen. Az elhunyt amúgy Thomas Haller, a HooNaRa (Huligánok, Nácik, Rasszisták) csoport alapítója volt.

A klub hétfői közleménye szerint Frahn bocsánatkérése hazugságnak bizonyult, és hibát követtek el, amiért hittek a szavaiban.

Chemnitz városában tavaly több komoly szélsőjobboldali botrány is történt, a klubvezetés szerint pedig a klubnál már ekkor is úgy érezték, hogy kötelességük bástyájává válni a szélsőjobb elleni fellépésnek. (Guardian)