Hőség és zivatarok

időjárás
2019 augusztus 06., 05:15
comments 56
Gyerekek a szökõkútnál hûsítik magukat a hõségben a debreceni Vigadó téren
photo_camera Gyerekek a szökõkútnál hûsítik magukat a hõségben a debreceni Vigadó téren Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Az idokep.hu előrejelzése szerint keddtől nagy tempóban melegszik majd a levegő, szerdán itt-ott akár 37 fok is lehet, viszont - elsősorban a hét közepén - záporok és zivatarok törik majd meg a napsütéses időszakokat, még ha nem is hoznak magukkal felfrissülést. 

Kedden főként az ország északi és nyugati felén alakulhatnak ki elszórtan záporok, ilyenkor a délnyugati szél többfelé megélénkül majd, és országszerte 29-34 fok közötti hőmérsékletekkel kell számolni. 

Szerdán elsősorban nyugat felől növekedhet meg a fátyol- és gomolyfelhőzet.  Szerdán már kevésbé esélyesek a zivatarok, de az északi országrészben azért előfordulhatnak, ugyanúgy délnyugati széllökésekkel kísérve. Szerdán lesz a legmelegebb a héten: 31 és 37 fok közötti hőmérsékletek is lehetnek. 

Csütörtökön némi enyhülés, és egy hidegfront tör be az országba, viszont nem lesz se nagy légmozgás, se komolyabb csapadék. 27 és 31 fok közé esik vissza a hőmérséklet.  

Péntektől ismét visszamelegszik az idő: stabilan 30 fok felett lesz a levegő, szombaton pedig már akár 35 fok is lehet, mérsékelt légmozgással, és csapadék nélkül. (idokep.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.