50 millió forintot még kimentett Kósa Lajos családja abból a cégből, amihez 6 millióért jutott hozzá

Tbg
gazdaság
2019 augusztus 13., 06:12
comments 308

„Júliusban kezdeményezték a Tócó-Pece Kft. névre hallgató cég végelszámolását, ám a tulajdonosok – névleg a politikus családtagjai – májusban még 50 millió forint osztalékot vettek ki a cégből. Ráadásul a végelszámolási eljárás végén a tulajdonosok kezében maradhat a vállalkozás nagyjából 100 millió forint értékű vagyonelemeinek többsége is” - írja a Népszava.

A lap ismerteti a különös cég különös történetét, amelyet annak idején Hadházy Ákos, akkor még LMP-s képviselőként kezdett el feltárni, majd feljelentéseket is tett az ügyben, hiába: a magyar hatóságok nem találták gyanúsnak a cég körüli ügyeket.

A Tócó-Pece Kft.-t Fiák István alapította 2014-ben, 160 milliós vagyont fektetett bele. Az ügyvéddel szoros viszonyt ápoló Kósa Lajos országgyűlési képviselő és Fidesz alelnök családja 2017-ben szerezte meg a céget mindössze 6 millió forintért.

Kósa akkor azt állította, legalább ekkora értékű kötelezettségállomány terhelte a céget, így nem kerestek az üzleten több mint százmillió forintot.

„Azonban a politikus nem mondott igazat: a közzétett vagyonmérlegek szerint sem a vásárlás idején, sem később nem volt nyoma ilyen kötelezettségnek, így a cég eszközállománya messze meghaladta a kötelezettségeit, még úgy is, hogy 2018-ban a cégbe beolvadt a politikus feleségének egy meglehetősen eladósodott cége” - írja a lap.

Fiák sem járt ezután rosszul, emlékszik vissza az ügyet feltáró Hadházy Ákos: „Pár hónap múlva Kósa a parlamentben beadott egy törvényjavaslatot a nyugdíjas szövetkezetekről- mit ad Isten, a bal oldalon ülő Úrnak pont lettek nyugdíjas szövetkezetei.”

Hadházy Ákos így summázza a tanulságokat:

„Ha Ön papíron 6 millióért venne egy 170 milliót érő céget, lecsuknák adócsalásért. Ha Ön ugyanezt politikusként, Nyugat-Európában vagy Romániában tenné, lecsuknák korrupció miatt. Az én feljelentésem után a hatóságok semmi ilyenre nem gondoltak, bár valami nagyon nem lehet rendben, hiszen a »számviteli szabályok megsértése miatt« azért indult »nyomozás« (...) Miért teheti meg ezt ez a velejéig korrupt, cinikus, buta »politikus«? Mert a propagandagépezetet kezükben tartva sok millió ember elől elzárják ezeket a híreket miközben ugyanezeket az emberek agyát folyamatosan mossák, heccelik. ”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.