A Fradi 15 éve vár erre, a luxemburgi Dudelange-nak két éven belül kétszer is sikerült

foci
2019 augusztus 30., 07:19
comments 149

Kubatov Gábor Fradi-elnök meghatottan, szinte könnyezve értékelte a köztévének, hogy annyi év ígérete után végre eljutott az Európa-liga főtáblájára a Ferencváros. Erős lett volna azt állítani, hogy lehengerlő játékkal léptek túl a litván ellenfelükön, ezt Kubatov sem mondta, sőt, ő is és Szerhij Rebrov edző is mentegetőzött a meccs után: 

„Egy olyan szisztémát játszunk, ami a modern labdarúgáshoz szükséges. Néha ez nem a legszebb futballt hozza, de ez mégiscsak egy hatékony dolog” - mondta Kubatov. 

Rebrov megfogalmazásában:

„Amikor hátrafelé játszunk, és füttyszót hallunk a lelátóról, akkor a szurkolóknak meg kell érteniük, hogy nem a Barcelona vagyunk, és nem színházi futballra törekszünk.”

Ezzel tényleg nehéz is lenne megvádolni a Fradit. A szezonban eddig lejátszott nyolc nemzetközi meccsből igazán a Ludogorec elleni párharcra lehet büszke a Fradi, a bolgárok rendszeres résztvevői valamelyik csoportkörnek. Azt a két győzelmet nem kellett magyarázni. (Miután a Fradi búcsúztatta őket a BL-ből, az Európa-liga főtáblára most is odaértek a bolgárok.) Ami gondot jelentett a Fradinál, ha érvényesíteni kellett volna a papírformát. Mert az állami pénzekből és a klubhoz terelt támogatásokból mostanra a Ferencváros eljutott oda, hogy ha az utánpótlása gyenge is, de a szerződtett szép számú légiósnak köszönhetően a játékoskerete például négyszer értékesebb, mint a csütörtökön legyőzött, szerény költségvetésű litván Suduváé. Meglepően nyögvenyelős volt Fradi két meccse a máltai Valletta ellen, különösen a kinti. 

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Ilyen szintű csapatok már nem lesznek az Európa-liga főtábláján. Olyan viszont bőven akadhat, mint a Dinamo Zagreb, ami a kinti, bravúrnak tűnő döntetlen után itthon nagyon könnyen alázta meg a Fradit. A horvát csapat bejutott a BL-csoportkörbe, tíz éven belül ötödször. Ott egyébként általában momentuma sincs, messze van az európai elittől. 

A Fradi számára a Bajnokok Ligája elérhetetlen szint. Az Európa-ligához viszont bőven megvan a szükséges anyagi forrás, az FTC éves költségvetése 5 milliárd forint feletti. Ez megvolt már korábban is, de a vezetőség valamiért ragaszkodott az alkalmatlanságát minden évben bizonyító Thomas Dollhoz. Jött helyette Rebrov, vele a közönségszórakoztatásnak nem nevezhető, de végülis eredményes játék.   

Az talán látszik, hogy Rebrov mit akar játszatni a csapatával védekezésben, csakhogy a rendszert rendszeresen lefagyasztja egy-egy óvodás hiba valamelyik játékostól. Hogy előrejátékban mi a terv, az viszont szupertitkos marad. Több passzból felépített támadás alig akad, váratlant egy játékos tud húzni, a Norvégiából igazolt Tokmac. 

link Forrás

A nyáron szerződtetett szlovák irányító, Skvarka már ki is szorult a kezdőből, nem is volt olyan játékos a litvánok ellen a Fradiban, aki meg tudta volna oldani a támadások felépítését. Mindezt egy olyan meccsen, ahol Rebrov előzetesen agresszív támadójátékot ígért, hiszen a Fradinak mindenképpen győznie kellett. Ehhez képest a litvánok edzője megjegyezte, hogy meglepte őket, hogy elmaradtak a várt Fradi-rohamok, ezért elkezdtek támadni, és gólt is lőttek a meccs elején. 

photo_camera Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

A Fradi 15 év után jutott be újra Európa-liga főtáblára. Ez alatt az időszak alatt volt sok minden az FTC életében, még hároméves szenvedés is az NBII-ben. Hosszú idő után 2014-ben indult egyáltalán újra a Ferencváros a nemzetközi kupák selejtezőiben. Nagyjából azóta hangzik el az ígéret Kubatovéktól, hogy a minimális elvárás az Európa-liga főtáblája. Ez most jött össze. A magyar focinak nagy siker az EL-csoportkör, de valójában messze nem a csoda kategóriája. 2017-ben például moldáv, albán és macedón csapat is eljutott a főtáblára. Az azeri Qarabağ például 2014 óta csak akkor nem volt EL-főtáblás, amikor éppen a BL-csoportkörbe jutott. A kazah Astana is rendszeres résztvevője az EL-nek, közben ők is volt a BL-ben. Ciprusi csapatból tavaly már kettő is volt az EL-főtáblán. A szlovákok is megcsinálták azt, amit a két magyar topcsapat: tavaly a Spartak Trnava, idén a Slovan Bratislava jutott a csoportkörbe. 

És ott van a luxemburgi Dudelange. Ők egyedül véghezvitték azt a bravúrt, amit a Vidi-Fradi kettős: akárcsak tavaly, idén is ott vannak az EL-főtáblán. 

Hogy a Fradi számára ez a szereplés azt jelenti-e majd, hogy végre megtört a jég, és innentől kezdve - ahogy Kubatovék sugallják - már ez az alap, könnyebb lesz még jobb játékosokat ide csábítani, még nagyobb lesz a költségvetés és megcélozzák a BL-t, az nagy kérdés. A Vidi a tavalyi EL-főtábla után például idén egy liechtensteni csapat ellen búcsúzott, gyalázatos teljesítménnyel. 

link Forrás

A Fradi az eddigi selejtezőkön és az EL-főtáblára jutással már keresett 2,9 millió eurót, majdnem egymilliárd forintot. (Ez sokkal több lett volna, ha összejön legalább a BL-rájátszás.) Az EL-főtáblán egy győzelmet 570 ezer euróval (188 millió forinttal) díjaz az UEFA, a döntetlenért 190 ezer euró (62,7 millió forint) jár. Erre a pénzre szükség is lesz, mert az FTC labdarúgó szakosztályát működtető cég tavaly brutális, 1,3 milliárd forintos veszteséget termelt. Döntően azért, mert FTC bérköltsége durván elszállt, a 2010-es bérkeret a 19-szeresére nőtt. A Fradinak jelenleg 16 légiósa van, és akkora játékoskerete, hogy Rebrov simán ki tudott állítani két különböző csapatot, egyet a nemzetközi kupameccsre, egyet a hazai bajnokira. Igaz, a Puskás Akadémia az FTC cserecsapatot 4-1-re megverte. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.