Meghalt Robert Frank

MŰVÉSZET
2019 szeptember 10., 17:26
comments 17

Hétfőn a kanadai Invernessben 94 éves korában meghalt Robert Frank, akit a 20. század egyik legnagyobb hatású fotósának tartottak.

Zürichben született 1924-ben, fiatalon érkezett az USA-ba. Az országot járva új szempontból, dokumentarista módon, fekete-fehér spontán képekkel örökítette meg a vidéki embereket és az életüket a 35 mm-es Leica fényképezőgépével. Ezekből a fotóiból született 1959-ben megjelent híres albuma, a The Americans, amihez a beatnemzedék szerzője, Jack Kerouac írt előszót.

„Amikor az emberek a fotóimat nézik, azt akarom, hogy olyan érzésük legyen, mintha egy verssort szeretnének még egyszer elolvasni”

– mondta a Life magazinnak.

A The Americans fotóanyagát kb. 28 ezer fényképből válogatta össze. Azt mondta, amikor a képeket készítette, már elege volt a romantikából. „Azt akartam bemutatni, amit látok, tisztán és egyszerűen” – idézte a Guardian a nekrológjában.

photo_camera Fotó: BRYAN THOMAS/AFP

A látásmódja nagy hatással volt a kortársaira. Az 1960-as, 1970-es években az ellenkultúra egyik neves képviselőjévé vált, és filmeket kezdett készíteni. A New York Times kritikusa, Manohla Dargis szerint Frank „az elmúlt fél évszázad egyik legfontosabb és legnagyobb hatású független filmese volt”. A rövidfilmjeiben Jack Kerouac, Allen Ginsberg és Alice Neel is megjelent.

Frank 1972-ben Cocksucker Blues címmel forgatott filmet a Rolling Stones amerikai turnéjáról, de a banda az olyan kendőzetlenül ábrázolt részletek, mint a drogozás miatt beperelte, hogy megakadályozzák a film megjelenését, és végül egy másik dokumentumfilmet forgalmaztak helyette, aminek a címe Ladies and Gentlemen: The Rolling Stones volt.

1974-ben 20 éves lánya repülőgép-balesetben halt meg Guatemalában, a skizofréniában szenvedő fia pedig 1994-ben öngyilkos lett.

Alkotásaiból 2009-ben és 2010-ben retrospektív kiállítás nyílt a washingtoni Nemzeti Művészeti Galériában és a párizsi Jeu de Paume Galériában. A művész felváltva élt Kanadában és New Yorkban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.