Norvégiában már rég rájöttek, hogyan kéne védekezni a tömegturizmus ellen

Norvégia 2016-ban bejelentette, hogy 2050 helyett már 2030-ra lenullázza az ország szén-dioxid-kibocsátását. Ahhoz, hogy ez összejöjjön, drasztikusan csökkentenie kell a károsanyag-kibocsátást, évi 53 millió tonnával. Ez azt jelenti, hogy jelentősen át kell alakítani a közlekedési infrastruktúrától kezdve a turizmusig mindent. Utóbbi jelenleg az ország GDP-jének 4,2 százalékát adja, 2018-ban az utazásból és turizmusból befolyó bevételeket több mint 34 milliárd dollárra becsülték. De a tömegturizmus itt is problémát jelent, csak nem akkorát, mint máshol, ugyanis a norvégok már jóval mások előtt elkezdtek gondolkozni azon, hogy védjék meg értékeiket a túlturizmus okozta károktól. Az Outside magazin a norvégiai turizmust jól ismerő szerzője tanulságos cikkben foglalta össze, hogyan küzd meg az északi józan ész a problémával. 

A túlturizmus az egész világon egyre nagyobb gondot okoz; nemrégiben mi is írtunk arról, hogy lassan Budapesten is kezelhetetlen a helyzet. A gyakran óceánjárókon, tehát óriási csoportokban egyszerre érkező turisták zavarják a városlakókat, extra terhet rónak a tömegközlekedésre és a városi forgalomra. De nem kell ahhoz város vagy kikötő, hogy hirtelen nagyon zavaróak legyenek az érdeklődő látogatók: elég megosztani egy csodás pipacsmező koordinátáit Instagramon, és garantált, hogy pár napon belül le is tapossák az egészet. 

2017-ben 6,3 millió olyan látogató érkezett Norvégiába, aki legalább egy éjszakát az országban is töltött. Ez a szám - ahogy a világ nagy részén - várhatóan csak növekedni fog.  

Ha többen jönnek, több vécé kell és szélesebb turistaút

Norvégia példája elég jól mutatja, mennyit jelent, ha sopánkodás és morgolódás helyett elfogadjuk a helyzetet, és a lehető legokosabb módszerekkel próbáljuk minimalizálni a károkat. Például a Trolltunga sziklanyelvhez, ami 700 méter magasan nyúlik a Ringedalsvatnet tó fölé, és ami 1100 méter magasan fekszik a tengerszinthez képest, 2018-ban 90 ezer turista mászott fel. Ugyanez a szám egy évtizeddel ezelőtt csupán 1000 volt. Haaken Michael Christensen ökológus és az Innovation Norway kalandturisztikai tanácsadója szerint nem volt nehéz felismerni az új kihívásokat, amiket az új helyzet teremtett, azaz hogy hol vécézzenek a turisták és hova tegyék a szemetüket. „Az ösvények mentén nem volt olyan infrastruktúra, ami ezt kiszolgálta volna”.

A Trolltunga sziklanyelvhez tavaly 90 ezer turista mászott felFotó: Alain Costes/Biosphoto

A tömegturizmus Norvégia egyik legnagyobb értékét, az allemannsrettent fenyegeti: ez az egész Skandináviában népszerű életérzés szabad fordításban azt jelenti: a kóborlás szabadsága. Az ezeréves kormánypolitika értelmében amíg valaki képes tisztességesen, udvariasan viselkedni, nyugodtan átsétálhat és egy éjszakát kempingezhet is bárki birtokán, ha az nincs fejlesztés alatt, ehhez a tulajdonos engedélyét sem kell kérnie. Ez a szokás kiválóan működött évszázadokon át, de az elmúlt években egyre komolyabb gondot okoz a szemetelés, az emberi ürülék, és az instagramozók minden elöntő hada. „Komoly kihívás a norvég politika, a turizmus és a norvég civil szervezetek számára, hogy ez a jog megmaradjon” - mondta Ingunn Sornes, az Innovation Norway fenntartható fejlődésért felelős különleges tanácsadója. 

A norvég kormány közel 37 millió dollárt szán idén a fenntartható turizmussal kapcsolatos fejlesztésekre és beruházásokra. A Norvég Környezetvédelmi Ügynökség 2019-es költségvetése 1,2 millió dollár, ebből vissza nem térítendő támogatást nyújtanak már létező és újonnan kialakítandó turistautakra. „A legnagyobb kihívást 10-15 olyan ösvény jelenti, melyek túl népszerűek lettek a közösségi médiában” - mondta Christensen. „Azt láttuk, hogy ahogy meredeken növekedett a látogatók száma, a turistautak kiszélesedtek, két-három ösvény futott párhuzamosan egymás mellett, így a felszín erodálódott.

A Rogaland megyében található Szószék-szikla Norvégia egyik legnépszerűbb turistalátványossága, 604 méterrel magasodik a Fény fjordja, azaz a Lysefjorden fölött. A valóban lélegzetelállító látványt nyújtó sziklához csak tavaly 300 ezer turista látogatott el. A fenntartható turizmusra kapott támogatást itt arra használták, hogy kiszélesítsék a turistautat, bővítsék a parkolót és fejlesszék a hulladékkezelést.

Friluftsliv

Norvégia nem idén vagy tavaly jött rá, hogy fenntarthatóvá kell tenni a turizmust. Már 2007-ben elkezdtek dolgozni az első terveken, 2013-ban pedig a világon legelsőként vezették be a turizmust érintő fenntarthatósági nemzeti szabványt. Ma már ez szolgál modellként a nemzetközi akkreditációhoz, melyet az úti célok fenntarthatóságával foglalkozó nemzetközi tanács, a GSTC (Global Sustainable Tourism Council) állít ki. „Norvégia mindig is úttörőnek számított a fenntarthatóságban” - mondta Neil Rogers, a téma egy stockholmi szakértője, aki az elmúlt negyven évben öko-, kaland- és fenntartható turizmussal foglalkozott. „A legtöbb norvég most is a természet közelségében él. Értékelik és gondozzák azokat a helyeket, ahova feltöltődni, kikapcsolódni járnak, és megértik, hogy gyorsan lépni kell, ha meg akarják óvni a környezetet és a kultúrájukat.”

A norvégok által kitalált modell messze túlmutat azon, hogy hagyjunk egy üzenetet a hotelszobában, hogy ne cseréljék le a törölközőt és az ágyneműt. Hat fő téma köré épül, és 45 kritériumot, illetve 108 indikátort vesz figyelembe. Ezek érintik a természetet, a kultúrát, a környezetet, a társadalmi értékeket, a közösségi részvételt és a gazdasági életképességet. Ha egy úti cél kidolgoz egy életképes tervet, utána energiatakarékos projekteket indítanak el, promotálják a helyi ételt és kultúrát, táblákat helyeznek ki, szélesíti, fejleszti a turistautakat. Ezután ellenőrzik, hogy ezek a fejlesztések mennyire életképesek, mielőtt akkreditációt kapnak. A teljes folyamat a legelejétől a legvégéig összesen két-három évet vesz igénybe. „A hosszú távú cél az, hogy minden norvégiai úti cél használja a rendszert” - mondta Sornes.

Bárhol lehet kempingezni egy napig - egyelőre.Fotó: GARCIA Julien / hemis.fr/hemis.fr

2019 elejéig 13 úti célt akkreditáltak, 23 pedig joggal remélheti, hogy hamarosan elismerik őket a fenntartható turizmus célpontjaiként. A legérdekesebb az Északi sarkkör felett húzódó, Norvégiához tartozó szigetvilág, a Spitzbergák, félúton az Északi sark és Norvégia között. Fővárosa, a 2100 lelket számláló Longyearbyen a legészakibb és a leggyorsabban melegedő város a Földön. Maga a város csak azért létezik, mert az amerikai iparmágnás, John Munroe Longyear szénbányát nyitott itt 1906-ban. (Ma már csak egy bánya üzemel a településen.) Longyearbyen arról is ismert, hogy itt található a Nemzetközi Magbunker, a magtároló, ahol majdnem egymillió növénymintát tárolnak egy esetlegesen bekövetkező, globális katasztrófa esetére. Az elmúlt hat évben az átlaghőmérséklet kilenc fokkal volt magasabb az ott megszokottnál, de még most is éves szinten 140 ezer turista érkezett ide, többségük óceánjárón, és főleg azért, hogy gleccsereket, jegesmedvéket lássanak, és persze az északi fényt, az Aurora Borealist.

„A turizmus Longyearbyen sarokköve, az egyetlen olyan nem a kormány által finanszírozott tevékenység, ami bevételt hoz a Spitzbergáknak” - mondta Ronny Brunvoll, a norvég utazási iroda tanácsadója, mely kulcsszerepet játszott a Spitzbergák turizmusának fellendítésében. A Spitzbergákon számos intézkedést hoztak, hogy megkapják a környezetbarát minősítést, így például kitiltották a nehézolajat szállító hajókat a nemzeti park környékéről, kerülik a helyi turizmus nemzetközi népszerűsítését, és 

inkább a Longyearbyenhez közeli vadonba szerveznek utakat, hogy kevesebben válasszák a nagyobb károsanyag-kibocsátással járó hómobilos túrákat. 

Ezek mellett igyekeznek elérni, hogy egy-egy látogató hosszabb időt töltsön náluk, hogy növekedjen az egy főre jutó költések száma, és csökkenjen a turisták utazása miatti széndioxid-kibocsátás.

Norvégiában, ahogy Skandinávia nagy részén, az emberek szoros közelségben élnek a természettel. Az Európában átlagosnál sokkal több időt töltenek a szabadban, és a társadalom is úgy épül fel, hogy erre minden lehetőségük meglegyen. Van is egy szavuk erre, ez a friluftsliv. Ez szó szerint azt jelent, hogy „a szabadban élni”, és az 1850-es években a norvég író és költő, a modern dráma atyja, Henrik Ibsen révén vált széles körben ismertté. Manapság a svédek, a norvégok és a dánok tágabb értelemben is használják a kifejezést, így például arra, ha ebédidőben elmennek futni az erdőbe, vagy ha biciklivel közlekednek, vagy egy közös szaunázásra a barátokkal.

Rengeteg pénz a fenntarthatóságra

„A fenntarthatóság egy nagyon fontos fogalom a norvég társadalom számára” - mondta Gauge Hagerup, az Innovation Norway okosvárosokért és mobilitásért felelős szakértője. „Ez a társadalmunk DNS-ének része”.

2019-ben a norvég környezetvédelmi minisztérium költségvetése 1,6 milliárd dollár, ehhez még jönnek átcsoportosított források a környezetvédelem szempontjából kapcsolódó projektekre és szektorokba, mint például a mezőgazdaság vagy a közlekedés. További 63,5 millió dollárt áldoznak a környezetvédelmi technológiai rendszerek fejlesztésére. 

Oslóban a belváros szinte teljesen autómentes, szélesek a járdák és a bicikliutak, a tömegközlekedés 56 százaléka megújuló energiával működik, köztük biogázzal. 

A tömegközlekedést használó lakosok száma 2007 óta a duplájára nőtt. Oslo folyóit és vízi útjait rendbe rakták, így azok most hozzáférhetőbbek a lakosság, és jobb élőhelyek a vadon élő állatok számára. Jelentősen javult a csapadékelvezető-képességük is. 2019-ben az Európa Tanács Európa Zöld Fővárosának választotta a norvég fővárost.

Tavaly nyáron egy 400 férőhelyes, teljesen elektromos kompot bocsátottak vízre, ami az UNESCO világörökség részét képező Nærøy-fjordra szállítja a turistákat. Az ország reptereit birtokló Avinor vállalat azt tervezi, 2025-re elkészülnek egy hibrid hajtású repülővel, ami több mint 1000 km-t képest megtenni egyhuzamban. A terv szerint 2040-re az összes belföldi járat elektromos meghajtású lesz. Ezek mellett Norvégia majdnem egymilliárd dollárt költ a városokban, illetve azok körül futó, kétsávos bicikliutak kiépítésére.

A komoly munka ellenére Norvégia még így is csak az ötödik helyet tudta megszerezni azon a listán, melyen fenntarthatóság szerint rangsorolja az országokat egy olyan befektetői csoport, ami a fenntarthatósági beruházásokra specializálódott. (Az első helyen Svédország áll, Magyarország a 35. a listán.) Persze nem lehet eltekinteni attól sem, hogy Norvégia Nyugat-Európa legnagyobb olaj- és gázkitermelő országa. Ráadásul 

az országba turistahajón érkező látogatók száma az elmúlt 25 évben 100 ezerről 800 ezerre nőtt. 

A becslések szerint 2060-ra 1,6 millió turista érkezik az országba, és ennek a hatásával is számolni kell. A hajókon érkező turisták azonban nem mindig találkoznak ellenállással a helyiek részéről. Egy számi rénszarvaspásztor, aki fogadja a turistákat, azt mondta, eleinte úgy érezte, kiárusítja a közösségét. Ellinor Guttorm Utsi és férje két és fél órás túrákat vezetnek, melyeken bemutatják a turistáknak, hogy élnek arrafelé a helyiek. Ma már úgy látja, fontos, hogy az emberek talákozzanak számikkal, hogy azok elmondhassák a saját történetüket. Szerinte az jó, hogy beszélhet a turistákkal arról, hogy hogyan kellene megvédeni a rénszarvaspásztorok jövőjét. „Meg kell mutatnunk, hogy ez egy élő, létező kultúra, és nem olyasvalami, amiről csak a könyvekben olvasol”.

Két másik vállalkozó, Didrick Ose és Petter Thorsen, akik korábban a norvég haditengerészet különleges egységénél szolgáltak, szintén elmozdultak egy fenntarthatóbb irányba. Ahelyett, hogy kisbuszokba tuszkolnák a turistákat, és körbehordoznák őket, inkább biciklizni, kajakozni, trekkingelni viszik őket, a távolabbi helyszínekre pedig tömegközlekedéssel vagy elektromos járművekkel jutnak el. 

Börge Ousland, aki elsőként szelte át egyedül az Antarktiszt, 2010-ben az Északi sarkkör felett, Norvégia egyik legszebb tengerszorosánál vásárolt meg egy 22 hektáros szigetet. Az 1600-as években a halászok csomópontjaként szolgáló településen teljesen felújította az egyetlen menthető állapotban lévő házat, és épített hét fenntartható üvegkabint. Célja, hogy a Manshausen Island olyan közel kerüljön a teljes karbonsemlegességhez, amennyire csak lehet. 

„Most kell lépnünk, nincs semmi kétség” - monsta Ousland. „Ha már ma klímasemlegessé válnánk, akkor is olyan sok szén-dioxid van a légkörben, hogy az évtizedekre hatással lesz az éghajlatra, és minél tovább várunk, annál rosszabbak lesznek a következmények”.