Népszavazásokkal akarja lebénítani az olasz kormányt a hoppon maradt Salvini

POLITIKA
2019 szeptember 16., 04:03
comments 137
photo_camera Beszéde után Salvini egy pár gyerekcipőt mutat fel Pontidában. Fotó: MIGUEL MEDINA/AFP

Nagygyűlést tartott vasárnap az észak-olaszországi Pontidában a lehetőségeit alaposan elszámító, így az olasz kormányt ténylegesen irányító belügyminiszter/miniszterelnökhelyettesből ellenzéki pártvezetővé vált Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki rajongóihoz beszélve azzal fenyegetőzött, hogy mostantól népszavazások sorozatával fogja ellehetetleníteni az országot kormányzó Öt Csillag-Demokrata Párt-koalíciót. 

Salvini, akit megszédített szélsőséges populista pártjának kutatásokban mért népszerűsége, augusztusban felmondta a kormánykoalíciót balos-populista partnerével, az Öt Csillaggal, abban a reményben, hogy az emiatt kiírandó előrehozott választásokon annyi helyet szerez, hogy egyedül is kormányozhat. Csakhogy fel sem merült benne az a lehetőség, hogy időközi választások helyett az Öt Csillag összeállhat az általa eddig vadul támadott hagyományos pártok bármelyikével. Márpedig éppen ez történt, így Salvini tarolás helyett - egyelőre legalábbis - megbukott. 

“Az elkövetkező hónapokban eljön a népi kormányzás ideje” - fenyegetőzött Salvini, aki ki is fejtette, mit ért a kifejezés alatt. Azt érti, hogy egymás után több népszavazást tervez kezdeményezni a fontosabb törvények ügyében. Így akarja például megtámadni a frissen alakult koalíció tervezett választásitörvény-módosítását, illetve ezzel akadályozná meg, hogy módosítsák azt az általa hozott jogszabályt, ami megtiltja a menekülteket a tengerből kimentő hajók kikötését az olasz kikötőkben. 

Utóbbi jogszabályról azt mondta, hogy nem 500 ezer, hanem 5 millió aláírást fognak összegyűjteni a módosítás ellen. (Az olasz törvények szerint bármilyen kérdésről 500 ezer érvényes aláírás összegyűjtése után írható ki népszavazás.) 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.