Erdogan bejelentette, hogy megkezdődött a török hadművelet Szíriában

külföld
2019 október 09., 13:40
comments 120

A török államfő, Recep Tayyip Erdogan szerda délután jelentette be, hogy a török hadsereg alakulatai megkezdték offenzivájúkat Szíria északi részén, ami vélhetően közvetlen összecsapásokhoz fog vezetni a területen tartozkódó kurdokkal, akik idiáig az Egyesült Államok szövetségesei voltak az Iszlám Állam elleni harcban, míg Donald Trump amerikai elnök a republikánus szövetségesei számára is vállalhatatlan lépéssel el nem árulta őket

Török katonai járművek tartanak a határ felé
photo_camera Török katonai járművek tartanak a határ felé Fotó: Hilmi Tunahan Karakaya/Anadolu Agency

A hivatalos török álláspont szerint egy biztonságos zónát akarnak létrehozni a határ mellett, a bejelentés szerint a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorista szervezet dzsihadistái ellen indult most meg. 

A török államfő a Twitteren azt írta, hogy a beavatkozás a Béke Forrása (Baris Pinari) fedőnevet kapta.

Ezzel párhuzamosan az NTV török hírtelevízió arról számolt be, hogy több nagyobb robbanás rázta meg a délkelet-törökországi Ceylanpinarral szemben, a határ szíriai oldalán fekvő Rász-el-Ain városát. Az NTV szerint a tüzérség és a légierő adott le lövéseket kurd célpontokra, ahonnan a helyszíni felvételek alapján füstfelhők láthatók. Szárazföldi csapatok egyelőre nem léptek Szíria területére az NTV szerint.

Szerdán időközben a török elnöki szóvivő, Ibrahim Kalin is telefonon értekezett Robert O'Briennel, Donald Trump amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójával. A beszélgetés fő témája az a biztonsági övezet volt, amelyet a szándék szerint Törökország alakít ki az SDF-től megtisztított területen. Kalin rámutatott: a biztonsági övezet célja a török-szíriai határ megtisztítása a terroristáktól Szíria területi integritásának keretein belül, a szíriai menekültek hazatérésének szavatolása, valamint az Iszlám Állam dzsihadistáival szemben zajló harc határozott folytatása.

Az SDF az Egyesült Államok legszorosabb helyi szövetségese volt az Iszlám Állam elleni harcban, amelynek során modern harci eszközökkel és fegyverekkel látta el a kurd koalíciót.

Ankara az SDF gerincét alkotó Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát nemzetbiztonsági fenyegetésnek és terrorszervezetnek tartja. Törökország szerint az YPG a szakadár Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a szíriai szövetségese, amely immár 35 éve folytat fegyveres felkelést Délkelet-Törökországban az ottani kurd kisebbség függetlenségéért. A PKK-t Ankara mellett az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek tekinti.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szerdán visszautasította azokat a - nyugati országokból érkező - állításokat, amelyek szerint a török hadművelet át fogja rendezni a többnyire kurdok lakta Északkelet-Szíria demográfiai összetételét.

Az SDF mintegy 480 kilométer hosszan tartja fennhatósága alatt a határ szíriai oldalát az Eufrátesz folyó és Irak között.

Erdogan a közelmúltban többször jelezte: Ankara elégedetlen az SDF területein Washingtonnal közösen tervezett biztonsági övezet kialakításának előrehaladásával, ezért indít hadműveletet a térségben.

Az amerikai erők hétfőn megkezdték a kivonulást a térségből, ezzel megnyitották az utat a török offenzíva előtt. Az SDF szerint az Egyesült Államok ezzel "hátba szúrta" szövetségeseit. (BBC, MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.