Sisakkamerával közvetítette a támadást a szélsőjobboldali merénylő Halléban

Szavazz az elmúlt 7 év 7 legjobb cikkére!

Új információk derültek ki a német Halle városában két embert meggyilkoló támadóról: a merénylő egy 27 éves német férfi volt, akit Stephan B.-ként azonosítottak, korábban nem volt ismert a hatóságok előtt.

Spiegel információi szerint az elkövető sisakkamerát viselt, és a támadást közvetítette is. Az eddigi feltételezések szerint B.-nek nem sikerült bejutnia a hallei zsinagógába, ahol ekkor 70-80 ember tartózkodott, ezután lőtt le egy utcán sétáló nőt, illetve egy vendéget a szemközti kebabosnál.

A videón elhangzó szövegek alapján B. antiszemita és szélsőjobboldali nézeteket vallott. A férfit késő délután fogták el a rendőrök. Ugyan a rendőség elsőnek több elkövetőt sejtett a támadás mögött, mostanra úgy fest, hogy B. egyedül próbált meg behatolni a zsinagógába. A férfi nagyon komolyan fel volt fegyverkezve. 

Egy biztonságpolitikai elemzőintézet, a SITE igazgatója, Rita Katz a Twitteren elemezte a birtokukba került videofelvételt, és itt írt arról, hogy bármennyire is szörnyű volt a szerdai támadás, több szerencsésnek mondható tényező, például B. pánikolása, a zsinagóga bezárt ajtaja, illetve a rosszul működő fegyverek miatt a támadásból nem lett komolyabb vérfürdő.  Katz arról is írt, hogy a támadásról készült 35 perces felvételt B. egy online játékoldalra is feltöltötte. 

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.