Egy parlamenti válaszból derült ki, hogy nyomoznak Borkai ügyében

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végéig. Köszönjük, hogy összedobjátok. Akkor nem tartozunk majd senkinek, csak köszönettel - nektek.

Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője intézett kérdést a parlamentben a Belügyminisztériumhoz a Borkai-ügyről. Kérdésében felsorolta Borkai és a közelmúltban nyilvánosságra került szexvideóban szereplő győri vállalkozók korrupciógyanús ügyeit, és azt kérdezte, indult-e nyomozás ezekben az ügyekben.

Az interpellációra Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára válaszolt, aki elmondta, nyomozás folyik az ügyben, de éppen emiatt további tájékoztatást nem adott. Az államtitkár elmondta azt is, hogy Varju szavaival ellentétben „Magyarországon senki nem áll a törvények felett”, a rendőrség minden ügyben elfogulatlanul nyomoz. Ugyanakkor a botrányban szerepelnek olyan önkormányzati ügyek is, amikbe a Belügyminisztérium és a rendőrség nem tud beleszólni.

Varju szerint eddig pont az látszott Magyarországon, hogy a rendőrség és az ügyészség védelmet nyújt a Fideszhez közelálló embereknek.

Még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni az év végig
Eddig összegyűlt: 8,5 millió Forint

Egész évben sokan támogattátok a szerkesztőséget, a ti segítségetek nélkül a 444 nem tudna stabilan működni. Most év végéig még 12 millió forintot szeretnénk összegyűjteni, ezt a pénzt az újság bővítésére fordítanánk, például abban is segítene, hogy januártól két új riporterrel kezdjük az évet. Segíts, hogy a 444 bővülni tudjon!

Támogasd a 444 szerkesztőségét!
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.

Nélkületek nincs 444

Csak a 444 és a sajtószabadság ügye mellett elkötelezett olvasók támogatása teszi lehetővé, hogy alaposan tudjunk foglalkozni a legfontosabb témákkal.