Tusk lehet a Néppárt elnöke, egy CDU-politikus közben megpendítette Magyarország kizárását Erdogan támogatása miatt

A belga De Standaard szerint a lengyel Donald Tusk, az Európai Tanács leköszönő elnöke el fog indulni az Európai Néppárt elnöki posztjárért és egyelőre ő az egyetlen szóbajövő jelölt - írja az Euronews. Márpedig nagyon hosszú idő nincs új jelöltek felépítésére, mivel a Néppárt kongresszusát november 20-21-én tartják Zágrábban.

Ha tényleg megválasztják, már az ő elnöksége alatt dönt a néppárti EP-frakció a Fidesz sorsáról, amit a háromtagú, úgynevezett bölcsek tanácsa vizsgál még mindig. Manfred Weber, a Néppárt frakcióvezetője a múlt héten azt nyilatkozta, hogy a Fidesz tagjága továbbra is fagyasztva van és ez így is marad, amíg nem tapasztalnak változásokat Magyarországon.

Tusk esetleges elnöksége nem jó hír annak az Orbánnak, akinek politkáját a jobbközép lengyel politikus korábban többször is keményen kritizálta. Tavaly novemberben Helsinkiben azt mondta, hogy nem kereszténydemokrata az, aki „ellene van a jogállamiságnak és a független igazságszolgáltatásnak, aki nem szereti a szabad sajtót és a civil szervezeteket, aki tolerálja az idegengyűlöletet, a homofóbiát és a nacionalizmust és az antiszemitizmust.

Tusk szerint azok sem kereszténydemokraták, akik Putyint támogatják és Ukrajnát támadják, emeleltt azt hangsúlyozta, hogy senkinek nincs joga arra a politikai családjukban, hogy megtámadja a liberális demokráciát és alapjait.

Ha nem is jelent konkrét fenyegetést Orbánnak, az sem kellemes hír a szempontjából, hogy Johann Wadephul, a Bundestag CDU_CSU frakciójának helyettes vezetője a német közszolgálati tévében azt nyilatkozta, hogy ha a magyar kormány továbbra is nyíltan támogatja Erdogan török elnök szíriai offenzíváját, azzal az EU-ból való kizárást kockáztatja. A német kereszténydemokrata politikus szerint Magyarországnak el kell döntenie, hogy az Unió csapatában akar-e játszani, vagy inkább távozik onnan.