"Nem akarunk diktátorokat vendégül látni! Van nekünk sajátunk"

POLITIKA
2019 november 07., 13:32
comments 157

Nagy tömegben tüntetnek Erdogan török elnök budapesti látogatása ellen. Délután két órakor indultak az Oktogonról, majd a Margit hídon át, óriási kurd zászlót tartva a fejük felett a Széll Kálmán tér felé haladtak tovább.

Erdogan-ellenes tüntetők
photo_camera Fotó: Halász Júlia

Tudósítónk szerint rengetegen hoztak magukkal kurd zászlókat, és „terrorista Erdogan!” skandálásokat hallani. A másik sláger egy kétsoros költemény, így szól: „Gyerekgyilkos jött a Várba // Basszuk ki a bús picsába!”

Időközben közös sajtótájékoztatót tartott Orbán és Erdogan, ahol a magyar miniszterelnök azt mondta, „úgy gondoljuk, hogy Törökország nemcsak nagy ország és nagy nép, hanem nagy nemzet is. Magunkat is ősi, történeti nemzetnek tartjuk. És a nemzeteknek tisztelniük kell egymást. Meg kell adni a tiszteletet, mindig meg fogjuk adni”, ezért nem nyugszik bele abba, hogy „Magyarországon gúnyolódjanak egy másik ország vezetőjén, vagy egy másik nemzeten”.

photo_camera Fotó: Halász Júlia
photo_camera Fotó: Halász Júlia

A „Budapest blokádja Erdogan látogatása ellen” című tüntetést a Mi Időnk internetes újság, a Nők Rojaváért és a Szolidaritás az Észak-Szíriai Demokratikus Föderációért csoport szervezi. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

A tüntetők délután kettőtől gyülekeztek az Oktogonnál, onnan elindultak a Nyugati pályaudvaron és a Margit hídon át a Széll Kálmán térre, ahová várhatóan 5 órakor érkeznek meg. Itt rövid beszédek jönnek, aztán a Szentháromság térre mennek.  

photo_camera Fotó: botost / 444.hu

Ahogy keddi közleményükben írták, azért tüntetnek, mert a magyar kormány nyíltan támogatja Erdogan észak-szíriai, kurdok elleni offenzíváját, és még vendégül is látja a török elnököt. 

photo_camera Fotó: botost/444.hu

Azt, hogy Erdogan és Orbán miért értik meg egymást ilyen jól, ebben a videóban mutattuk be, a törökországi Amnesty International vezetőjével pedig az emberi jogok helyzetéről beszélgettünk

photo_camera Fotó: botost / 444.hu


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.