Fekete-Győr András egy proktológus szakmaiságával vizsgálta meg Erdogan ánuszát, illetve azon belül Gulyás Gergelyt

POLITIKA
2019 november 08., 12:23
comments 233

A klasszikus oda-vissza beszólogatás szabályrendszere szerint csapott össze egymással az elmúlt 24 órában a miniszterelnök által mostanában nyilvánosan alázott ezért kissé zilált idegállapotú Gulyás Gergely miniszter és Fekete-Győr András, a Momentum elnöke.

A beszólogatósdit Gulyás kezdte, a hivatalos "kulturált fideszes" imidzséhez képest feltűnően durva, már-már kormánymédiás stílusban. A csütörtöki kormányinfón ugyanis szóba került, hogy a liberális Fekete-Győr a román elnökválasztáson nem Kelemen Hunort, a magyar nemzetiségű, a magyar etnikai párt színeiben induló jelöltet támogatja, hanem a liberális Dan Barnát. Gulyásnak erre az volt a reakciója, hogy

"a román ügynökök eddig fedésben dolgoztak".

Fekete-Győr az idegenügynöközést azzal a Facebook-posztjával érdemelte ki, amiben többek között ezt írta:

"Megható volt számomra magyarul beszédet mondani abban a városban, ahol erdélyi származású dédnagyapám jogász professzorként alkotott, és ahol majd' minden ötödik polgár magyar.

Kolozsváron egy román elnökjelölt, Dan Barna mellett álltam ki, mert hiszem, hogy Romániának, és benne az erdélyi magyarságnak tiszta kezű, európai léptékű, haladó szellemű vezetőkre van szüksége! Olyan vezetőkre, akik megértik, hogy nem csak a többség érdekeit kell védeni, hanem a kisebbségekét is.

Az Alianța USR PLUS-nak magyar nyelven írott, és a magyar kisebbségeket érdemben védő programja van, amelynek érvényesítéséért a román pártszövetség hazai szövetségeseként mindenkor küzdeni fogok."

Gulyás miniszter szerint az ellenzéki politikus emiatt román ügynök.

Ez a jelek szerint nem igazán tetszett Fekete-Győrnek, aki ma klasszikus - vagyis tömör, lendületes, igen durva, sőt alpári - rapvisszavágással élt, úgyis mint

"Gulyás Gergely a putyinista Orbán-kormány nevében ma román ügynöknek titulált. :) Gergely, nem hallom, mit mondtok, úgy visszhangzik... Kicsit kijjebb csúsznátok a háborús bűnös Erdogan fenekéből? De csak miután kijjebb csúsztatok a kárpátaljai magyarságot háborúval veszélyeztető Putyinéból is. Mielőtt másokat ügynöközöl, ne felejtsd el, hogy az orosz ügynököket a Nemzetközi Beruházási Bankon keresztül Magyarországra és Európára eresztett magyar kormány nevében beszélsz."

Hogy a végén, csattanóként ismét kiálljon a favoritja mellett:

"U.: Alianța USR PLUS és Dan Barna: továbbra is sok sikert kívánok Nektek a vasárnapi romániai elnökválasztáson!"

Ez azért is vegytiszta rapcsata, mert az összecsapást elindító beszólás csak rituális gyalázkodás volt, annak nem sok köze volt a való élethez. Kelemen Hunornak ugyanis egy kisebbségi etnikai párt jelöltjeként semmiféle esélye sincsen az elnöki posztra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.