Tíz településen ismétlik meg ma az önkormányzati választást

Tbg
politika
2019 november 10., 06:10
comments 108

Tíz településen tartanak ma megismételt önkormányzati választást Magyarországon reggel 6 és este 7 óra között: Komlón, Pettenden (Baranya), Nyéstán (BAZ-megye), Kisberényben, Lengyeltótiban, Taranyban (Somogy),  Szekszárdon (Tolna), Litéren (Veszprém), Várföldén (Zala). Részletes infók az NVI honlapján.

Csak Jászberényben kell teljesen megismételni a polgármester-választást, a többi településen néhány szavazókört érint az újrázás, ami mintegy 30 ezer választópolgárt jelent. 

Jászberényben Budai Lóránt, a Jobbik jelöltje nyert októberben hajszálnyival a fideszes Szabó Tamás előtt, aki későbbmegtámadta az eredményt, a választási bizottság pedig megállapította, hogy a választáson tapasztalható jogsértések megváltoztathatták a választók akaratát. 

A megismételt szavazások választási névjegyzékében ugyanazok szerepelnek, akik az október 13-aiban, kiegészülve azokkal, akik november 10-éig váltak nagykorúvá. Nem szerepelnek azonban a szavazóköri névjegyzékben azok, akik időközben a megismételtetett szavazás napja után létesítenek lakcímet a szavazókörben, illetve akik időközben elvesztették választójogukat.

Öt évvel ezelőtt 11 településen kellett a szavazást megismételni, 2010-ben 18, 2006-ban pedig 13 településen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.