Újabb 9 évig csak fideszesek ülnek majd a Médiatanácsban

politika
2019 december 02., 19:57

Hankiss Ágnest, Budai Lászlót, Meszleny Lászlót és Szadai Károlyt jelölte a Médiatanácsba az Országgyűlés eseti bizottsága hétfőn – tudatta Halász János, a testület fideszes elnöke. Ez azt jelenti, hogy a fideszes többség leszavazta az ellenzék jelöltjeit, és újabb 9 évre kizárólag a saját embereivel tölti fel a legnagyobb hatalmú magyar médiaügyi döntéshozó fórumot.

A Médiatanácsot 2010-ben hozta létre a Fidesz az új médiaszabályozással, és komoly hatalmat adott a testület kezébe, hatósági faladatokat is ellátva döntenek a frekvenciapályázatokról, döntő szerepük van a közmédia vezetőinek kiválasztásában, illetve felügyelik a médiát annak érdekében, hogy „biztosítsa a demokratikus nyilvánosság működését". A Médiatanács feladata lenne az is, hogy megakadályozza a teljes fideszes médiát összefogó KESMA létrejöttét, vagy legalább vizsgálja, nem jelent-e brutális médiatúlsúlyt azt, hogy egy kézben összpontosul minden magyar megyei lap.

A Médiatanácsba 2010-ben is kizárólag a Fidesz delegáltjait ültették, még a KDNP-t sem engedték a testület közelébe, és ezt meg is tehették, az új szabályok ugyanis csak annyit kötöttek ki, hogy a parlament választja a tagokat és az elnököt 9 évre, a parlamentben pedig a Fidesznek volt és van kétharmados többsége. (Népszava)